


Kiemelkedő szezont futott az SG Kecskemét Futsal második NBI-es évében, és az 5. helyen zárták a bajnokságot, ami történelmi siker a klub történetében. Koós Károly vezetőedző szerint az idény közbeni nehézségek összekovácsolták csapatát. Évértékelő interjú.
Miben látja a titkát,…

A tét nagy volt a hétfői összecsapáson mindkét gárda számára, hiszen a győztes együttes játszhat a folytatásban a bronzéremért a Debrecennel szemben. Ennek fényében kiélezett csata dúlt a veszprémi sportcsarnokban. Az összecsapást végül a bakonyiak húzták be, ám az…


Debrecenben is győzni tudtak az U17-esek, így továbbra is megvan a matematikai esély, hogy az aranyérem kerüljön a nyakukba a szezon végén.
Móra Viktor értékelése: Az odavágóhoz hasonlóan, most is 4-2-es Kecskemét siker született. Voltak játékosok, akik már játszottak…

Nagy lehetőség kapujában van a hétfői 7-5-ös, DEAC elleni győzelem után az SG Kecskemét Futsal együttese, ugyanis ha május 17-én, Veszprémben is győzni tudnának, akkor a bronzéremért szállhatnak harcba a kék oroszlánok.
A veszprémiek ellen eddig felemás eredmények születtek,…

12 gólt és rengeteg izgalmat hozott az SG Kecskemét Futsal DEAC elleni összecsapása hétfőn este a Messzi István sportcsarnokban. A győzelemmel a kék oroszlánok úgy utazhatnak jövő héten Veszprémbe, ha ott nyernek, akkor pályaelőnnyel küzdhetnek a bronzéremért.
Mánya szerzett…


A Rubeola FC Csömör is fejet hajtott az U17-es korosztályunk előtt. Még van remény az aranyéremre is, de ahhoz a rivális Gyulaházának botlania kell a maradék két fordulóban.
Móra Viktor értékelése: Gratulálok a srácoknak, mert egy újabb értékes és…

Utolsó hazai meccsére készül a felsőházi rájátszásban az SG Kecskemét Futsal, és ha még szeretnének további derbiket rendezni a Messziben ebben az évadban, akkor győzniük kell a Debreceni EAC ellen.
Ha a sormintát nézzük, akkor erre jó esélyük van,…