Szorosnak indult, kiütés lett a vége

A hét első komoly erőfelmérőjét (pénteken a tavalyi bajnok Haladás érkezik Kecskemétre 19 órai kezdettel) az Újpest FC-220Volt ellen játszotta az SG Kecskemét Futsal együttese a Messzi István sportcsarnokban. A szorosnak induló összecsapást végül simán, 5-1-re nyerték Koós Károly tanítványai.…

Két fontos hazai összecsapás előtt a csapat

Október 4-én az Újpest látogat a Messzi István sportcsarnokba, majd pénteken a Haladás lesz a vendég Koós Károly tanítványainál. A lila-fehérek elleni összecsapás kiemelten fontos lesz, hiszen egy esetleges győzelemmel már 7 pont előnybe kerülne a középmezőnyhöz képest az…

Méltó tornacsarnoka lesz a Katona Gimnáziumnak

Kezdődhet a kecskeméti Katona József Gimnázium 25x45 méteres tornacsarnokának építése, csütörtökön letették az alapkövét, jövő őszre lehet kész. Az SG Kecskemét Futsal sportágfejlesztési programjának keretében építik meg a multifunkcionális sportcsarnokot a Katona József Gimnázium udvarán. Dr. Vercz…

Küzdelmes meccsen nyertünk a Nyírgyulaj ellen

Nagy csatát hozott a SG Kecskemét Futsal Nyírgyulaj elleni összecsapása az NBI-es bajnokság 5. fordulójában. Az első félidő döntetlen hozott, a másodikban a Kecskemétnek sikerült megszerezni a vezetést, és ez döntőnek bizonyult. Veszélyesebben kezdtek a hazaiak, míg az SG Kecskemét…

NB2-es ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában

A második körben csatlakozunk be a Magyar Kupa küzdelmeibe. Ellenfelünk az NBII-es Mádi FC lesz. Rekordszámú nevezést adtak le a férfi magyar kupa sorozatra. Összesen 42 sportszervezet vág neki a küzdelmeknek. Az NBI-es (10) és NBII-es (23, Haladás…

A Csenger vendégei voltak fiataljaink

Vasárnap messzire utaztak az U17-es és U20-as csapataink. A fiatalabb korosztály magabiztosan nyert, az U20 foghíjas volt, és ez megmutatkozott a pályán is. Móra Viktor értékelése az U20 meccséről: Sajnálatos módon erre a meccsre közel sem a legjobb…

Aleksic élményekkel tért vissza a vébéről

A szerb válogatottal szerepelt Litvániában a világbajnokságon az SG Kecskemét Futsal játékosa, Ninoslav Aleksic (a képen 2-es számú mezben). Déli szomszédjaink a legjobb 16 közé jutottak, ahol Portugália ellen is megvolt az esély a továbbjutásra, csak egy kis szerencsén…

Fegyelmezett játék kell a Nyírgyulaj ellen

Hétfőn 18:30-tól a Nyírbátori Városi Sportcsarnokban lép pályára a bajnokság folytatásában az SG Kecskemét Futsal a Nyírgyulaj Futsal vendégeként. A házigazda eddig egy győzelmet és három vereséget könyvelhetett el a szezonban (8. helyen állnak jelenleg), ám fontos kiemelni, hogy…
advanced-floating-content-close-btn