Újpesten is a győzelem a cél

A hétfői,  Aramis elleni siker után nem sok pihenője volt az SG Kecskemét Futsal játékosainak, hiszen pénteken már az Újpest RFC-220Volt gárdájához látogatnak az NBI-es bajnokság folytatásában.

Az újonc fővárosiak jelenleg a tabella 8. helyén állnak, míg a kecskemétiek a 4. pozíciót foglalják el. A két együttes már találkozott egymással az alapszakaszban, akkor 1-0-s SG Kecskemét győzelem született a Messzi István sportcsarnokban.

Az Újpest pár hete Magyarországra csábította a világhírű edzőt, Ricardo Sobralt, ismertebb nevén Cacaut, hogy tudásának átadásával segítse a lila-fehérek szakmai stábját. Úgy tudjuk, hogy a pénteki összecsapáson is még jelen lesz UTE csarnokában.

A kecskeméti csapat jó formában várhatja a folytatást, hiszen a legutóbbi két bajnokiján a maximális hat pontot bezsebelte, és a győzelem lesz a cél most pénteken is.

– Nem múlt nyomtalanul a hétfői kemény összecsapás, vannak kisebb-nagyobb sérüléseink – mondta Koós Károly vezetőedző. – Ettől függetlenül kiváló a hangulat az öltözőben, bizakodva várjuk a pénteki, Újpest elleni meccset. Tudjuk, hogy a fővárosiak nagyon készülnek ránk, ebben segítségükre lesz Cacau mester is. Hasonló meccsre számítok, mint az Aramis ellen. Ellenfelünk biztosan ki fogja használni azt a helyzetet, hogy nálunk most szűkösebb a játékoskeret. Tisztában vagyunk a képességeikkel, felkészültünk rájuk, ami meglepetést okozhat, az a pályájuk borítása, ami nagyon más adottságú, mint a parketta. Szemünk előtt a három pont megszerzése lebeg. Bízom a fiúkban, már az elmúlt hetekben is bizonyították, hogy kiváló csapatot alkotnak.

Újpest RFC-220Volt – SG Kecskemét Futsal
férfi futsal NBI, 12. forduló
2020.11.27., 20:30
UTE Atlétikai Stadion

A találkozót a Kesport.hu élőben közvetíti majd!

advanced-floating-content-close-btn