Megfogyva bár, de törve nem

Csütörtökön 19 órakor a DEAC ellen zárja a Messzi István sportcsarnokban a 2022-es naptári évet az SG Kecskemét Futsal csapata az NBI-ben.

A két gárda debreceni összecsapásán a cívis városiak örülhettek a sikernek, így van miért visszavágnia a Scoregoalnak.

A tabellára tekintve jelenleg a Kecskemét áll jobban. Három egységgel előzik meg a Debrecent, így a hírös városiak a dobogó harmadik fokán állnak, míg ellenfelük a szintén felsőházi rájátszást érő hatodik helyen áll.

Az ünnepekre hangolódva az SG Kecskemét Futsal vezetése felajánlást tett a kecskeméti Autizmus Centrumnak. A meccs teljes bevételét a klub által még kiegészítve segítenek az intézménynek.

Marko Gavrilovic sportigazgató nincs egyszerű helyzetben, hiszen több probléma is nehezíti felkészülésüket:

-Az alapszakasz végéhez közeledve minden egyes mérkőzés különösen fontos, hiszen nem mindegy, hányadik helyről várhatjuk majd a felsőházi küzdelmeket. Annak tudatában, hogy aktuális ellenfelünk is a felsőházba készül, a csütörtöki összecsapás kiemelt jelentőségű. A Csömör elleni meccset követően azt mondtam, hogy megúsztuk újabb sérülések nélkül, de elhamarkodott volt a kijelentés. Sajnos jelenleg nem tudni, hogy pontosan milyen összeállításban tudunk pályára lépni. Ettől függetlenül arra készülünk, hogy nyerjünk. Minden idegszálunkkal arra fókuszálunk, hogy kihozzuk a maximumot magunkból. Remélem, hogy ezen a rendkívül fontos meccsen sokan kilátogatnak és buzdítanak majd minket. A csapat rászolgált az eddigi eredményeivel, megérdemli a támogatást. Bízom benne, hogy a lefújáskor együtt örülhetünk majd szurkolóinkkal, ezzel is szebbé téve az ünnepeket.

SG Kecskemét Futsal – DEAC
Férfi futsal NBI alapszakasz 16. forduló
2022.12.22., csütörtök 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Aktuális tabella ide kattintva

Live Stream a klub YouTube csatornáján lesz elérhető.


Jegyárak:

14 év alatt ingyenes.
Diák, nyugdíjas: 500 Ft
Felnőtt: 1000 Ft

🍕➕🎟🎟🟰😍
A mérkőzésre páros belépő jár, ha a Gurman Balkan Grilltől rendelsz Scoregoal Pizzát!

advanced-floating-content-close-btn