Marokkóba utazik a román válogatottal Mánya Szabolcs

Meghívó érkezett a mai napon egyesületünkhöz a Román Futsal Szövetségtől, amelyben csapatkapitányunkat, az erdélyi származású Mánya Szabolcsot kérték ki két felkészülési mérkőzésre.

A román együttes december 5-én találkozik Bukarestben, majd rövid összetartás után Marokkóba utaznak, hogy 8-án és 9-én felkészülési meccset játszanak az észak-afrikaiakkal.

A válogatott mérkőzések nem ütköznek az NBI-es programmal, világszerte barátságos edzőmeccseket rendeznek a közelgő nemzetközi selejtezőtornákra való felkészülés jegyében.

– Örülök, hogy ismét lehetőséget kaphatok a válogatottban, szeretnék jó játékkal előrukkolni, és bizonyítani a szakmai stábnak – mondta Mánya Szabolcs. – Kicsit izgulok, hogy minden rendben legyen majd az utazások során, a jelenlegi vírushelyzet megnehezíti mindenki dolgát. Bízom benne, hogy zökkenőmentesen tudjuk lejátszani az edzőmeccseinket Marokkóban, hogy aztán visszatérve Kecskemétre minél több győzelmet szerezzünk az NBI-ben.

advanced-floating-content-close-btn