Bravúros győzelem Veszprémben

Hétfőn az élcsapatok közé tartozó Balaton Bútor FC Veszprém vendégeként lépett pályára a férfi futsal NBI 10. fordulójában az SG Kecskemét Futsal együttese. A hét mezőnyjátékossal felálló hírös városiak  óriásit küzdve nyertek 3-2-re, ezzel visszavágva az első fordulóban elszenvedett vereségért.

Bátran kezdett a kecskeméti együttes, több helyzetet is kidolgoztak, de a befejezésekbe hiba csúszott, vagy pedig Spandler állta útjukat. A felidő derekán aztán a hírös városiak kapusának, Tombácznak is védenie kellett. A 12. percben Gavrilovic került nagy helyzetbe egy kontrát követően, de a hazaiak kapusa lábbal menteni tudott. Veszprémi időkérés után némileg kezdeményezőbbé váltak Fehér Zsolt tanítványai, az SG Kecskemét védelme viszont remekül működött, így 0-0-s eredménnyel zárult az első felvonás.

Felpörgött mindkét együttes a folytatásra, Gavrilovic révén pedig már a 21. percben vezetéshez jutottak a kecskemétiek, 0-1. Nagy erőket mozgósított a Veszprém, hogy egalizáljanak, ám egy ellentámadásból Ristic sarokkal növelte a vendégek előnyét, 0-2. A 27. percben egy szögletet követően nem sikerült tisztázni, Tatai elé került a játékszer, és nem is hibázott, 1-2. Vérszemet kaptak a hazaiak, nagy rohamokat indítottak meg, de Tombácz eszén nem tudtak túljárni. Egészen a 34. minutumig bírta a nyomást a Kecskemét, ekkor Bencsik érkezett jó ütemben Komáromi beadására, 2-2. Nem sokat váratott magára a válasz, egy formás támadás után Gavrilovic bombázott a léc alá, 2-3. Három perccel a vége előtt kapusát mezőnyjátékosra váltva támadott a Veszprém, egy kavarodás után pedig Mánya felszabadítása a kapufáról kifelé perdült. A végére még maradtak izgalmak, mindkét oldalon eshetett volna gól, ám végül maradt a 2-3, és ezzel revansot vett az SG Kecskemét Futsal az 1. fordulóban elszenvedett vereségért.

Koós Károly vezetőedző: -Hihetetlen karakterek alkotják a csapatot. A győzni akarás, a játék iránti szenvedély hozta meg a sikert ma számunkra. Sporttörténelmi pillanat is ez a klub számára, hiszen ilyen magasan jegyzett klubbot még nem tudtunk megverni, pláne idegenben. Nagyon boldogok vagyunk, nehéz most a megfelelő szavakat megtalálni hirtelen. Büszke vagyok a fiúkra, és minden kecskeméti szurkoló is az most minden bizonnyal!

Balaton Bútor FC Veszprém – SG Kecskemét Futsal 2-3 (0-0)
férfi futsal NBI, 10. forduló
2020.11.16., 18:30
Veszprém, Március 15 Sportcsarnok

jegyzőkönyv

advanced-floating-content-close-btn