Toborzót tartunk az U13, U15, U17 és U19 számára

Csatlakozz hozzánk, és lesd el a futsal minden csínját-bínját! 2023. augusztus 16-án és 17-én várunk Benneteket toborzó edzéseinken a Katona József Gimnázium tornacsarnokában (6000 Kecskemét, Dózsa György út 3. - bejárat a Serfőző utca felől!) Ha a sport és…

Csapj le most a szurkolói relikviákra

Ahogy azt szombaton már jeleztük, megújult arculattal várjuk az augusztus 14-én kezdődő bajnoki évadot. Szeretnénk szimpatizánsainknak is kedvezni, ezért klubunk több szurkolói relikviát is készített, amelyeket a Joma Kecskemét sportboltan (6000 Kecskemét, Kisfaludy utca 8., fsz.6.) lehet megvásárolni személyesen…

Meggyőző siker az első edzőmeccsen

Szerdán zárt kapuk mögött csapott össze a felkészülési időszak első edzőmeccsén az SG Kecskemét Futsal a Debrecennel. Az első félidőben kialakított háromgólos előnyt megőrizve arattak sikert a hírös városiak. Kisebb sérülések nehezítették a szakmai stáb dolgát, hárman nem voltak…

Szerdán már edzőmeccs vár a csapatra

Az augusztus 14-i bajnoki rajt előtt négy edzőmérkőzésen lépnek pályára a kék oroszolánok. A felkészülési megmérettetések szerdán a Debrecennel veszik kezdetüket. Az első nyilvános edzőmérkőzést augusztus 6-án, Lakiteleken játsszák a hírös városiak a bajnoki címvédővel szemben. 07.26., szerda 18:00…

Elkészült a bajnoki menetrend

Az Aramis SE-vel kezdődik meg majd a 2023-24-es bajnoki évad hazai környezetben augusztus 14-én, hétfőn. A mérkőzések helyszíne továbbra is a Messzi István sportcsarnok lesz. A kezdési időpontok még a későbbiekben kerülnek pontosításra. A teljes menetrend a képre kattintva…

Aleksandar Tomiccsal teljes a keret

A 21 éves szerb játékosra több poszton is számíthat majd a szakmai stáb. Aleksandar Tomic hazája bajnokságában több klubban is játszott az elmúlt években. A Zemun Samo Pravo, a Novi Sad és az Ekonomac igazolt futsalosa volt. …

Agilis szerb válogatott szélső érkezett

Nemanja Milosavljevic számára valódi kihívás lesz a magyar élvonal, miután hazájában már több klubban, és a Bajnokok Ligájában is bizonyított. A szerb bajnok és BL-szereplő Loznica Gradban játszott Milosavljevic, majd nevelőklubjához tért vissza Vranje városába a mögöttünk hagyott…