Klubunk vezetősége elemezte a tegnapi esti, sportpályára nem való történéseket. Arra a döntésre jutottunk, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága felé elküldtük panaszunkat. A Veszprém kapusa, Spandler Mátyás szándékosan mért ütést Fekete Márk játékosunk fejére. Ennek…
Teljes káosz alakult ki a pályán a gyengekezű játékvezetés miatt. Egy ország áll értetlenül azelőtt, hogyan nem járt piros lap a veszprémi pofozkodó kapusnak.
Rutai előtt adódott az első nagy lehetőség rögtön a meccs elején, ám Spandler leért a…
Szombaton a bajnoki döntő első meccsén a Veszprém 4-2-re tudott győzni hazai környezetben, így megőrizte pályaelőnyét az SG Kecskeméttel szemben. Szerdán 20.45-kor már a Messzi István Sportcsarnokban folytatódik a párharc.
A tavalyi év után most is a fináléban szurkolhatunk…
Sokat kellett várni az első kecskeméti gólra, és ez döntőnek bizonyult a bajnoki döntő első felvonásán.
A veszprémiek brazilja, Thiago előtt adódott a meccs első komolyabb lehetősége, Krajcsi azonban védeni tudta a középre tartó fejest. Az 5. percben…
Csodát tett idén is az SG Kecskemét Futsal és a tavalyi finálé után ismét ott lesznek a férfi futsal NBI döntőjében. Ellenfelük a jelentősen megerősödött Veszprém lesz az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.
A bajnoki döntő menetrendje…
A kecskemétiek számára tét nélküli volt a meccs, mégsem vették fél vállról a nyíregyházi összecsapást. A fiatalok is szerephez jutottak, és éltek a lehetőséggel.
Rutai, majd Maneca helyzeteivel indult a találkozó, és ezt követően is felváltva adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek…
Veszprémben kezdődik meg a párharc május 31-én, szombaton. Az összes mérkőzést az M4Sport is közvetíti majd. Az aranyéremért folyó küzdelem az egyik fél három győzelméig tart.
mérk. - Veszprém-Kecskemét - május 31. szombat, 18:00 M4 Sport
mérk. - Kecskemét-Veszprém…
A férfi futsal NBI rájátszásának záró fordulójában már nincs igazi tét az SG Kecskemét Futsal számára, hiszen már biztosan a 2. helyen végeznek, és ezzel döntőben tudhatják magukat.
A nyírségi alakulat számára viszont nem lesz mindegy, hogy milyen eredmény…
Heroikus küzdelemben, nyolc mezőnyjátékossal harcolta ki az SG Kecskemét Futsal az MVFC elleni győzelmet, és ezzel azt is, hogy újra bajnoki döntőt játszhatnak a férfi futsal NBI-ben.
Lüktető iramban kezdték a sorsdöntő mérkőzést a csapatok, az első komoly védést…
Noha még csak az utolsó előtti forduló következik csütörtökön az NBI felsőházi rájátszásban, feltehetően az MVFC elleni, hazai összecsapás fogja eldönteni, hogy idén is döntőbe kerül-e az SG Kecskemét Futsal.
Gólokban gazdag meccseket hoztak eddig a kupagyőztes Berettyóújfaluval való…



