Addig kell ütni a vasat, amíg meleg

A Veszprémben aratott diadal után hazai pályán folytatódik az NBI-es bajnokság az SG Kecskemét Futsal együttese számára. Hétfőn, 19:00 órakor az Aramis SE látogat a Messzi István sportcsarnokba zárt kapus mérkőzésre.

Jó emlékei vannak aktuális ellenfeléről a kecskeméti futsalosoknak, hiszen a budaörsiek otthonában szerezték meg első győzelmüket az idei kiírásban. Akkor 5-1-re múlták felül az Aramis SE-t Koós Károly tanítványai.

A hétfői meccsen is egyértelműen a győzelem a cél, erről beszélt a vezetőedző, Koós Károly.

-Kiváló a hangulat a csapatnál, szerencsére át tudtuk menteni a jó formánkat a vírusos megbetegedések előtt időszakról. A Berettyóújfalu elleni szoros kupameccs és a veszprémi győzelem nagy lökést adott az önbizalmunknak, de nem szabad, hogy átessünk a ló túlsó oldalára. Szeretnénk addig ütni a vasat, amíg meleg, és meglovagolni a jó szériát a folytatásban is. A budaörsiek eredményei nem tükrözik valós tudásukat, így maximális koncentrációra lesz szükség, ha szeretnénk megszerezni a győzelmet. Maródiak továbbra is vannak keretünkben, így a legutóbbi két meccsünkön szereplő játékosokra tudunk ezúttal is alapozni. Sajnos a hétfői, Aramis elleni hazai meccsen nem lehetnek velünk szurkolóink, de bízom benne, hogy sokan követik majd interneten a fejleményeket. Bízom a csapatban, és a három pont megszerzésében!

SG Kecskemét Futsal – Aramis SE
férfi futsal NBI, 11.forduló
2020.11.23., 19:00
Messzi István sportcsarnok
/zárt kapus mérkőzés/

A találkozót a Kesport.hu élő streamben közvetíti majd.