A három pontért utazunk a Nyírgyulajhoz

Október 19-én a Nyírgyulaj otthonában folytatódik az NBI-es bajnokság az SG Kecskemét Futsal számára.

A nyírségiek eddig egyetlen pontot tudtak szerezni a bajnokságban, ám azt hazai környezetben az éllovas Haladás VSE ellen, így biztosra vehető, hogy kemény csata áll Koós Károly tanítványai előtt.

Az utóbbi fordulókban rendre a legjobb csapatok ellen szerepeltek a hírös városiak, és a papírforma nem is borult, így a hétfői meccsen egyértelműen a pontok növelésén lesz a hangsúly.

Koós Károly vezetőedző nehéz meccsre számít, de bízik tanítványaiban és a három pont megszerzésében: – A szerdai kupameccs után a regeneráción volt a hangsúly, a most következő napokban fókuszálunk igazán következő ellenfelünkre. Én úgy gondolom, hogy a Nyírgyulaj egy jó csapat, nem ad valós képet erejükről a tabellán elfoglalt helyezésük. Nálunk továbbra is szűk a keret, vannak maródiak, így ugyanazzal a kerettel tudunk készülni, mint az előző meccseinkre. Nem lesz könnyű dolgunk a nyírségiek otthonában, de hiszek a csapatomban, és egyértelműen a három egység megszerzésének reményében vágunk neki a nagy útnak!

Nyírgyulaj KSE – SG Kecskemét Futsal
férfi futsal NBI, 7.forduló
2020.10.19., 18:30
Nyírbátori Városi Sportcsarnok

advanced-floating-content-close-btn