Veszprémbe látogat az SG Kecskemét Futsal

A pénteki kupamérkőzés után újabb komoly erőfelmérő vár a kecskeméti NBI-es futsalcsapatra, ezúttal a bajnokságban kell bizonyítaniuk a Veszprém otthonában.

A két együttes a bajnokság első fordulójában találkozott utoljára, akkor a veszprémi alakulat örülhetett győzelemnek.

A hétfőn, 18:30-kor kezdődő összecsapás is nehéznek ígérkezik, ám ha a csapatszellem a helyén lesz, akkor lehet keresnivalója a hírös városiaknak az éllovasok közé tartozó Veszprém ellen is.

– A regeneráción volt a hangsúly a kupameccset követően, igyekszünk minél frissebbek lenni hétfőn a Veszprém otthonában – kezdte Koós Károly vezetőedző. – Kiválóan felkészített együtteshez utazunk, már volt szerencsénk összecsapni velük, ismerjük a kvalitásaikat. A sérültjeink továbbra sem tudnak visszatérni, így hét mezőnyjátékossal és két kapussal vágunk neki a túrának. A pénteki Berettyó elleni meccsen is látszott, hogy erős egyéniségek alkotják együttesünket, akikben ég a győzelmi vágy. Ha most igazi csapatként küzdünk egymásért, akkor akár meglepetést is okozhatunk, de ehhez a legjobb formánkat kell mutatnunk.

Balaton Bútor FC Veszprém – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal NBI 10. forduló
2020.11.16., 18:30
Március 15 sportcsarnok, Veszprém

advanced-floating-content-close-btn