Parázs csatában győztük le az Újpestet

Parázs csatát hozott a hétfő esti Kecskemét-Újpest mérkőzés a férfi futsal NBI 20. fordulójában. A “hatpontos” derbit a hírös városiak nyerték meg végül.

Az első percek puhatolózása után Suscsák fordulhatott kapura, ám vezetést a következő akcióból a fővárosiak tudtak szerezni Thiago révén, 0-1. Rutai gyorsan választ adhatott volna, viszont nem tudott túljárni Csikós eszén. Az 5. percben Kajtár sistergős löketét tolta ki a léc alól a vendégek kapusa, míg a másik térfélen Östör került ajtó-ablak helyzetbe, de erőtlen volt próbálkozása, nem jelentett különösebb gondot Nikolic számára. A hírös városiak vezettek több támadást a félidő derekán, a jól záró lila-fehér védelmet feltörni azonban nem sikerült. Időt kért a kecskeméti stáb tizenegy minutum elteltével. Ezt követően több megindulásban benne is volt az egyenlítés esélye. Érezte ezt az Újpest vezetőedzője, Szente Tamás is, és magához rendelte tanítványait. A 15. percben viszont a hazai fölény góllá érett, miután egy oldalsó rögzített szituációból Biró kiválóan tálalt a berobbanó Tomichoz, 1-1. Ezután is a kék oroszlánok domináltak, és a 19. minutumban Pál állt egy szabadrúgás mögé, amit kegyetlenül gólra is váltott, 2-1. Fekete még tovább növelhette volna az előnyt, a befejezések nem sikerültek pontosan, így maradt az egygólos kecskeméti előny a szünetre.

Jó iramban folytatódott a derbi, a fővárosiak nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében, és a 24. percben törekvéseiket siker koronázta, Östör lőtt a bal alsóba, 2-2. Középkezdés után Sallai került nagy helyzetbe, Csikós rosszul mozdult ki, és csúnyán elkaszálta. A büntető mögé Bencsik állt oda, viszont nem tudta gólra váltani azt. Nem hagytak alább a hírös városi rohamok, sorra alakították ki a lehetőségeket, Suscsák sarkazásánál pedig már a kapufa mentette meg a vendégeket. A 33. percben Hadzsi fülelt le egy keresztlabdát, Nikolic azonban kiváló ütemben rohant ki a kapuból, és tisztázni tudott. A nemrég még kecskeméti színekben védő Csikós ihletett formában védett, ő tartotta életben a fővárosi pontszerzés reményeit. Öt minutummal a vége előtt mindkét gárda neve mellett öt-öt fault állt. A 38. percben viszont egy mintaszerű támadás végén Fekete megzörgette a hálót, újra vezetést szerezve a Kecskemétnek, 3-2. Időkérés után létszámfölényes taktikára váltott az Újpest, Hadzsi lövése pedig utat talált a hálóba, 3-3. Tízmétereshez jutott a Kecskemét 1:17-tel a vége előtt. Pál sem tudta Csikóst átverni, még ismétlésből sem. Ment előre tovább a hazai alakulat, Pál lökete pedig egy védő lábán irányt változtatva jutott a kapuba, 4-3. Ismét elővették a létszámfölényes taktikát a vendégek, de nem jártak sikerrel. A Kecskemét ugyan csak egy góllal, de megérdemelten nyert 4-3-ra. 

Koós Károly vezetőedző: Nehezen indult a mérkőzés. Nem akartunk ezzel a meccs előtt különösebben foglalkozni, de ezer sebből véreztünk, mert kisebb-nagyobb sérülések és influenzás megbetegedésekkel küszködtünk. A srácok szívüket, lelküket kitették ma a pályára. Az első félidő utolsó öt percétől kezdődően olyan fölénybe kerültünk, hogy a sors igazságtalansága lett volna, ha ezt ma nem mi nyerjük. Rutai sérülése sajnos több időt fog igénybe venni, mire újra számíthatunk rá. Remélem, hogy a többiek már február 10-re teljesen felépülnek. Most többen is elmennek válogatott megmérettetésekre, bízom benne, hogy ők is egészségesen térnek majd vissza Kecskemére. 

SG Kecskemét Futsal – Újpest FC 4-3 (2-1)
Férfi futsal alapszakasz, 20. forduló
2025.01.27., hétfő 18:30 @ Messzi István Sportcsarnok

Kecskemét gólszerzői: Tomic, Fekete, Pál.

https://futsalhungary.hu/meccs/1961256

advanced-floating-content-close-btn