Nagyszerű győzelemmel léptünk fel a dobogóra

Újabb rangadót vívott az SG Kecskemét Futsal, az éllovas Veszprém otthonában vendégeskedtek. Az összecsapásnak nagy volt a tétje, de nem nyomta agyon a hírös városiakat, nagyon magabiztosan nyerték a bajnokit, és ezzel a sikerrel felléptek a dobogóra.

Repülőrajtot vettek a kecskemétiek, és miután Hadnagy harcosan szerzett labdát, egyből passzolt Mányának, aki higgadtan oldotta meg a helyzetet, 0-1. Öt perccel később már 0-2 állt a kijelzőn. Oldalról jöhettek a kék oroszlánok, és egy tudatos, tetszetős háromszögelést követően Pál vágta a labdát a kapuba, 0-2.  A 11. minutumban újfent betalált volt csapatának. Mánya tette sarokkal elé, Pál pedig a hosszú bal alsót választotta, a kapusnak esélye sem volt, 0-3. Riadót fújtak a házigazdák és két gyors találattal újra nyílttá tették a meccset. Gerencsér és Fridrich voltak eredményesek. Időt kért a kecskeméti szakmai stáb, és a pillanatnyi zavart sikerült orvosolni, stabilabb lett a játékuk. A szünetre egygólos SG Kecskemét Futsal vezetéssel mentek a csapatok. 

Fordulás után nagy energiákat mozgósított a Veszprém az egalizálásért, ám Biró-Ristic-Milovac-Ristic úton járt a labda a 26. percben, és a vége újabb vendég találat lett, 2-4. Kiegyenlített csata folyt ezután a parketten, a végjátékra viszont kapusát mezőnyjátékosra cserélve ment a pontszerzésért a hazai csapat. Eladták a labdát, és a 37. minutumban Bencsik villant meg saját térfeléről, 2-5. Nem adták fel a házigazdák, de ráfáztak: Rigó védése pont Bencsik elé pattant ki, aki szemfülesen emelt az üresen tátongó kapuba, 2-6. A legvégén még Kártik kozmetikázott, de ez nem osztott, nem szorzott. Az SG Kecskemét Futsal magabiztosan nyerte a forduló rangadóját, és sikerével fellépett a 3. helyre a tabellán.

Marko Gavrilovic sportigazgató értékelése: Amikor egy listavezető, veretlen csapat otthonában tudunk nyerni három góllal, akkor elégedettnek kell lennünk.A meccs első szakaszában kiválóan játszottunk, 3-0-ra megléptünk, a mi akaratunk érvényesült. Aztán volt egy képszakadás, és gyorsan kaptunk kettőt. Ezeket a pillanatokat kell elkerülnünk a jövőben. Most már a következő megmérettetésre kell koncentrálnunk, ami október 31-én lesz a Messzi István sportcsarnokban az MFA ellen. Keményen kell dolgoznunk továbbra is, hogy elérjük céljainkat. 

Veszprém Futsal – SG Kecskemét Futsal 3-6 (2-3)
Férfi futsal NBI alapszakasz 8. forduló
2022.10.21., péntek 18:30
Veszprém, Március 15 Sportcsarnok

Jegyzőkönyv:https://futsalhungary.hu/meccs/1739235