Nagyot küzdve vertük meg a DEAC-ot, megvan a 4. hely

Az alapszakasz negyedik helye volt a tét a Debrecen elleni hétfői összecsapáson az SG Kecskemét Futsal számára. A nagy izgalmakat hozó mérkőzésen végül a kecskemétiek tudtak nyerni, így egy pontot vihetnek magukkal a felsőházi rájátszásba, amely már vasárnap rajtol a Haladás ellen Szombathelyen.

Kiválóan kezdett, és már az első percben Mánya révén vezetéshez jutott a hazai alakulat, 1-0. A DEAC aztán feltámadt a kezdeti sokkból, és többször is veszélyeztettek, ám a védelem és Rigó eszén nem tudtak túljárni. A 8. minutumban egy felívelt labdára rosszul mozdult ki a DEAC kapusa, a lecsorgót pedig Scherban lőhette be könnyedén az üres kapuba, 2-0. A középkezdés után egyből jött a cívis városiak válasza, Siska hozta feljebb csapatát, 2-1. Ment az egyenlítésért tovább a hajdúsági alakulat, s egy labdavesztés után kontrázhattak, és a 16. percben Szentes Bíró nem is hibázott, 2-2.  Több helyzetet is kidolgozott a kecskeméti alakulat a félidő hajrájában, ám több gól nem esett ebben a felvonásban.

Fordulás után is magas hőfokon égtek a csapatok, mindkét kapusnak akadt dolga már rögtön a második etap elején. Majd 27. percben Rigónak kellett igazán nagy bravúrt bemutatnia, ami után nehezen kelt fel a földről, de szerencsére tudta folytatni a játékot. Nem sokkal később agresszív védekezés után szerzett labdát a félpályán a Kecskemét, majd Mánya fordulásból kilőtte a jobb alsó sarkot a 28. minutumban, 3-2. A félidő derekán a kapufa segítette ki a hazaiak portását kétszer is, ebben a periódusban nagyon nyomott a DEAC. Öt perc volt már csak, mikor létszámfölényes játékra váltottak a vendégek, több nagy lehetőségük is volt, de gólt nem tudtak szerezni. A végjáték még tartogatott izgalmakat, ám foggal-körömmel küzdöttek a győzelemért Koós Károly tanítványai, és megérdemelten nyerték meg végül a mérkőzést 3-2-re.

Koós Károly vezetőedző értékelése: Szeretném a csapatnak megköszönni az első 18 fordulóban mutatott teljesítményt, hiszen történelmi sikert értünk el, és itt nem kizárólag a felsőházi rájátászás kiharcolására gondolok, hanem arra is, hogy a legjobb helyezést hoztuk ki az alapszakaszból. Mint minden meccsnek, ennek is megvolt a lélektana. Először nem tudtunk élni vele, visszahoztuk ellenfelünket a mérkőzésbe. A szünetben átbeszéltük a dolgainkat, türelemre intettem a csapatot. A második félidőben megvoltak a lehetőségeink, és az az egyéni extra villanás is érkezett, ami kellett az újabb találatunkhoz. Aztán természetesen 19-re lapot húzott a Debrecen, voltak lehetőségeik, ám mi nagyon akartuk a győzelmet, és úgy gondolom, hogy összességében megérdemelten nyertük meg a meccset. Vasárnap már tévés meccsen kezdjük meg a felsőházi rájátszás küzdelmeit a Haladás otthonában. Szeretnénk ezúttal is egy izgalmas összecsapást vívni velük, és ha kijavítjuk a múltkor ellenük elkövetett hibáinkat, akkor akár meglepetést is okozhatunk!

SG Kecskemét Futsal – DEAC 3-2  (2-2)
Férfi futsal NBI, 18. forduló
2021.02.15., 19:00 @ Messzi István sportcsarnok

https://futsalhungary.hu/meccs/1568163

advanced-floating-content-close-btn