Nagyot harcolt, és győzött az U17 az MVFC otthonában

Vasárnap Berettyóújfaluban vendégeskedtek az SG Kecskemét Futsal fiataljai. Az U17-esek (a képen) nagyot hajráztak, és megérdemelten nyertek, így az élről várhatják a bajnokság folytatását.

Móra Viktor értékelése az U17 győztes meccse után: Kevés információnk volt az ellenfélről, de tudtuk, hogy jó meccset fogunk játszani velük, elvégre Berettyóújfalura jöttünk. Azt kaptuk, amit vártunk. Szép megoldások voltak az első félidőben, de védekezésben megint sikerült meginogni, és újfent hátránnyal mentünk szünetre, méghozzá kettővel. Változtatnunk kellett a hozzáálláson, illetve kértem, hogy legyen több kapuralövés. Egy ideig ment is a játék, de megint le kellett hoznom a kapusunkat, és mezőnyt felrakni a helyére, mert gyorsan telt az idő. Fegyelmezett volt a védekezés az ellenfélnél, de ügyesen kijátszottuk azt, és egy perccel a vége előtt egyenlítettünk. Nem álltunk meg, nagyon akartunk győzni és az utolsó percben megnyertük a meccset. Extázis volt, megint a sírból hoztuk vissza. Nagy bravó mindenkinek!

Móra Viktor értékelése az U20-as összecsapásról: Érettebb játékot láthattunk mind a két csapatnál. Sokáig kiegyenlített volt a játék. Volt 1-1, aztán második félidőben 2-2. Eztán még nekünk voltak kapufáink, de a 33. perctől talán elfáradtunk, kissé elpártolt mellőlünk a szerencse, mert sorra kaptuk a gólokat. Kihasználták védekezési hibáinkat, támadásban meg nem tudtunk pontosak lenni. Ma az a csapat nyert, aki ügyyesebben használta ki az adódó lehetőségeket.