Nagyarányú revansot vettünk a DEAC ellen

Már a legelején megmutatták a kecskemétiek, hogy a hétfői csak egy kis botlás volt. A végén hét góllal bizonyultak jobbnak a DEAC ellen.

Villámrajtot vettek a hazaiak, és a középkezdés után Mánya lapos lökete talált utat Krajcsi kapujába, 1-0. A kecskeméti kapu előterében jutott szabadrúgáshoz a DEAC, és kétszer is nagyot kellett védenie Rigónak. Nagy iramban játszottak a csapatok, hol az egyik, hol a másik oldalon alakult ki nagy lehetőség, valamint kemény belépők is tarkították a játék képét. A félidő derekán aztán egy szögletből újabb gólt szerzett az SG Kecskemét Futsal: Aleksic érkezett jó ütemben, és perdített a hosszúba, 2-0. Hat minutummal a szünet előtt Thiago kapufáig jutott, majd a hírös városiak begyűjtötték ötödik faultjukat is. A 16. percben Aleksicre ívelték a szögletet, aki gyönyörűen találta el, a debreceni portás tehetetlen volt,  3-0. Nagy erőket mozgósított a vendég gárda, ám szépíteni nem tudtak, így maradt a háromgólos vezetés a kék oroszlánok számára a félidőre.

Hasonlóan indult a második felvonás, mint az első: Mánya lőtt ismét, ezúttal szabadrúgásból bombázott Krajcsi kapujába rögtön az etap elején, 4-0. A 23. percben Szentes Bíró megkapta második sárgáját, két percig 5 a 4 ellen támadhatott a Kecskemét, és Ristic ki is használta az előnyt, 5-0. Kettő minutummal később ismét Ristic villant, s bivalyerős lövéssel pókhálózta ki a bal felső sarkot, 6-0. Nem álltak le az együttesek, pörgős játékot hozott a folytatás is. A 30. minutumban Thiago lőhetett büntetőt, és megszerezte a vendégek első találatát, 6-1. Tízméterest lőhetett a hatodik hírös városi csapatfaultnál a DEAC, ám Rigó nagy bravúrral védte ezúttal Thiago lövését. A 36. percben Ristic szerzett labdát a félpályánál, majd rávezette Krajcsira, akiről pont Mánya elé pattant, így már csak begurítania kellett a játékszert az üres kapuba a kék oroszlánok csékájának, 7-1. Másfél perccel a vége előtt a Kecskemét is tízméterest lőhetett. Mánya higgadtan értékesítette, 8-1. A legvégén még az is belefért, hogy Sallai tízméteresét Krajcsi hárítsa. A végeredmény 8-1.

Koós Károly vezetőedző értékelése: Volt tartásunk, és megmutattuk, hogy milyen magas teljesítményre vagyunk képesek. Csak szuperlatívuszokan tudok beszélni a csapatról, óriási gratuláció a srácoknak. Úgy gondolom, hogy nem volt túlzó ez a különbség ma a két együttes között, sokat dolgoztunk érte, mindenki odatette magát maximálisan. A folytatásban is nagy koncentrációval kell játszanunk, mint ahogy azt tettük ma is, és akkor a sikerek sem maradnak el.

SG Kecskemét Futsal – DEAC 8-1 (3-0)
Férfi futsal NBI, 10. forduló
2021.10.29., 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Jegyzőkönyv:  https://futsalhungary.hu/meccs/1639032

advanced-floating-content-close-btn