Mindenki tudatában van, mennyire fontos a pénteki meccs

Az alapszakasz első felét már maguk mögött tudhatják a csapatok. Pénteken a DEAC ellen már a visszavágásra készül az SG Kecskemét Futsal együttese. A hétfői, Aramis SE elleni fájó vereség után a hibák elemzésén és javításán volt a hangsúly, és persze már a cívis városiakra való hangolódás.

A nyitófordulóban a Debreceni EAC 2-0-ra legyőzte a hírös városiakat, ezért a visszavágás vágya is fűti Koós Károly tanítványait.

Hétfőn nem sikerült pontot szerezni az Aramis ellen, így a felsőház kiharcolása szempontjából bonyolultabbá vált a helyzet, besűrűsödött a mezőny. Fontos tehát, hogy pénteken a legjobb arcát mutassa a kecskeméti csapat, és bezsebelje a három egységet.

Koós Károly vezetőedző úgy véli, hogy mindenki tisztában van a pénteki összecsapás fontosságával, és ennek megfelelően motiváltan várják a DEAC elleni bajnokit:

-Már a keddi regeneráló edzés előtt átbeszéltük azokat a hibákat, amelyek az Aramis elleni vereségünkhöz vezettek. Nem szabad azonban leszegett fejjel járnunk, mert rúgtunk öt gólt, azonban a védekezésünket bizony helyére kell tenni, hogy az ehhez hasonló mérkőzéseket is megnyerjük. A pénteki DEAC elleni mérkőzésen egyénileg és csapatszinten is többet kell mutatnunk, hogy vissza tudjunk vágni. A gárda már számtalanszor megmutatta, hogy képes a legjobbak ellen is csúcsteljesítményre, ezt az arcunkat kell elővenni ezúttal is. Már az első pillanatoktól kezdve a maximumot kell nyújtanunk, különben megint nehéz lesz a mi malmunkra hajtani a vizet. Mindenki tudatában van annak, hogy mennyire fontos ez az összecsapás. Elszántan, motiváltan várjuk a pénteki mérkőzést. Szurkolóink biztatása ezúttal is létfontosságú lesz, arra buzdítok mindenkit, hogy jöjjön ki pénteken este, és közösen harcoljuk ki a győzelmet!

SG Kecskemét Futsal – DEAC
Férfi futsal NBI, 10. forduló
2021.10.29., 19:00
Messzi István Sportcsarnok


Jegyárak:

14 év alatt ingyenes.
Diák, nyugdíjas: 500 Ft
Felnőtt: 1000 Ft

A jelenlegi járványügyi szabályozások értelmében továbbra is csak védettségi igazolvány felmutatásával, vagy applikáción keresztüli bemutatással lehet látogatni a sportrendezvényeket. A 18 éven aluli oltatlanok védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével léphetnek be a csarnokba.

A live stream keretein belül érdemes már korán csatlakozni azoknak, akik nem tudnak kilátogatni személyesen, mert a szerkesztők felvezető műsorral készülnek ezúttal is!

advanced-floating-content-close-btn