Mindent bele a három pontért

Augusztus 22-én, hétfőn 19 órakor az első hazai meccsét vívja a futsal NBI-ben az SG Kecskemét Futsal alakulata a Messzi István sportcsarnokban. A Nyírbátor elleni összecsapáson a kék oroszlánok egyetlen és legfontosabb célja, hogy megszerezzék a győzelemért járó három egységet.

A nyírbátori csapat újoncnak számít az élvonalban, ám a keretükben a tavaly még Nyírgyulajban és Debrecenben játszó rutinos játékosok is ott lesznek, így biztosan kemény összecsapás vár majd a kecskemétiekre.

Az első fordulóban a címvédő Haladás ellen 4-4-re végeztek a hírös városiak, és a pontszerzés igazán akkor lesz értékes, ha most az első hazai megmérettetésen a győzelmet szállítani tudják.

A Nyírbátor a nagy futsal hagyományokkal rendelkező, de szintén új NBI-es szereplőnek számító Rubeola FC Csömört fogadta az előző körben, és 4-1-es sikerrel kezdték az évadot ellenük.

Marko Gavrilovic sportigazgató úgy véli, hogy kihívásokkal teli lesz a hétfői bajnoki találkozó. Számára viszont csak a győzelem lehet elfogadható az első hazai meccsen:

-A Haladás ellen megszerzett egy pont akkor lesz igazán értékes, ha a Nyírbátor ellen megszerezzük hazai környezetben a győzelmet – hívta fel a figyelmet Marko Gavrilovic sportigazgató. – A nyírbátori csapatról tudjuk, hogy kiváló játékerőt képvisel, hiszen a tavalyi nyírgyulaji keretből és a DEAC-tól is igazoltak minőségi futsalosokat. Ez egy nagyon fontos összecsapás lesz számunkra, és egyben nagy kihívás is, ugyanis nem tudunk még sokat aktuális ellenfelünkről, mert csak egy forduló ment le a bajnokságból. Nekünk azonban most a saját dolgunkra kell koncentrálni leginkább, kihozni a maximumot magunkból hazai közönség előtt.  Ha szeretnénk az előzetesen kitűzött célt teljesíteni, hogy a felsőházba kerüljünk, akkor mindenképpen győznünk kell hétfőn. Ezért mindent meg is teszünk majd, készen fog állni a csapat a megmérettetésre. Ebben a szurkolók támogatására is nagy szükségünk lesz. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak majd az évad első hazai meccsére, és buzdítanak minket a lelátóról! – tette hozzá a szerb szakember.

SG Kecskemét Futsal – Nyírbátor
Férfi futsal NBI alapszakasz 2. forduló
2022.08.22., hétfő 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Aktuális tabella ide kattintva


Jegyárak:

14 év alatt ingyenes.
Diák, nyugdíjas: 500 Ft
Felnőtt: 1000 Ft

Live Stream:

advanced-floating-content-close-btn