Minden adott, hogy kiharcoljuk a Final Fourt

Szerdán az idény talán legjobban várt összecsapására kerül sor 19 órától a Messzi István sportcsarnokban. A Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágójára kerül sor a Veszprémmel szemben. Az SG Kecskemét Futsal számára már az egygólos siker is kvalifikációt érhet a négyes döntőbe.

A két gárda veszprémi összecsapásán a házigazdák örülhettek a lefújáskor, 4-3-ra tudták megnyerni az odavágót. Ez azt jelenti, hogy teljesen nyílt még a továbbjutás kérdése. Ha az SG Kecskemét Futsal legalább egy góllal győz, és nem kap három, vagy annál több gólt, akkor biztosan ott lesz a május 7-8. között, Kecskeméten rendezendő négyes döntőben, ami a klub történetének egyik legfényesebb sikere lenne.

A klubvezetés is megtesz mindent, hogy sikerrel vegyél a kék oroszlánok a kihívást. Ingyenesen lesz látogatható a mérkőzés mindenki számára, nyereményjáték is zajlik a szurkolóknak, továbbá az egész meccs alatt 300 forintba fog kerülni a büfében a Soproni sör a készlet erejéig.

Darko Ristic játékos-edző csupa pozitívumról számolt be egy nappal a sorsdöntő derbi előtt:

-Mindenki feltüzelve, nagy várakozásokkal tekint a szerdai összecsapásra – árulta el Darko Ristic. – Az elmúlt hetek edzései igencsak intenzívek voltak, de a csapat összes tagja a maximumot beleadva végezte a dolgát. Úgy érzem, mindent megtettünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészülve várhassuk a Veszprémet. Jól ismerjük már őket, és azt a stílust is, amit képviselnek. A legfontosabb az lesz, hogy csak a saját magunk taktikájával foglalkozzunk, és azt valósítsuk meg teljes mértékben, amit elterveztünk. A húsvéti ünnepi időszakban is a célra, a továbbjutásra fókuszáltunk egy rövid pihenő beiktatásával. Biztos vagyok benne, hogy a kecskeméti szurkolók szép számmal fognak minket támogatni szerdán. Nagy szükségünk is lesz rájuk, hogy kiharcoljuk a négyes döntőbe való kerülést. Mi mindent megteszünk, hogy együtt ünnepelhessük a klub történetének egyik legnagyobb sikerét! – hívta fel a figyelmet.

SG Kecskemét Futsal – Balaton Bútor FC Veszprém
Magyar Kupa 4. forduló, második mérkőzés
2022.04.20., szerda 19:00
Kecskemét, Messzi István sportcsarnok
A belépés ingyenes!

Az első meccset 4-3-ra a Veszprém nyerte. A továbbjutás tekintetében számít az idegenben lőtt gólok száma.


Élő stream azok számára, akik nem tudnak kilátogatni valamilyen oknál fogva a csarnokba.