Megmutatták erejüket a kék oroszlánok

A nyitófordulóban a BL-induló, bajnoki címvédő Haladás ellen csaptak össze a kecskeméti futsalosok. Az 1-1-es félidő után kétgólos hátrányból fordított a vasi alakulat, ám Darko Risticék nem adták fel, és értékes pontot zsebeltek be Szombathelyen.

Magához ragadta a kezdeményezést a Szombathely, ám a szervezett kecskeméti védekezést nem tudták feltörni. A 3. percben az első hírös városi lehetőséget is feljegyezhettük: Hadnagy lövését kellett blokkolnia a vasiaknak. Nem sokkal később egy labdaszerzés után törhetett Szalma kapura, Rigó viszont nagy bravúrt bemutatva hárította a kísérletet. Dávid és Dróth is helyzetbe került, a háló azonban nem rezzent. Szép egyéni megoldás után a hírös városi Ristic bombázott a felső lécre a 7. percben. Kisebb hazai lehetőségeket követően a félidő derekán Henrique lőtt távolról, Rigónak viszont ez csemege volt. Longo is tesztelte aztán a kecskeméti kapus reflexeit, az állás azonban továbbra is 0-0 maradt. A 13. minutumban Pál szabadrúgása kerülte el a szombathelyi kaput. Két perccel később egy szögletet követően Mánya lőtt laposan nagy erővel, ebbe Hadnagy tette bele a lábát, és jutott így a játékszer a hálóba, 0-1. Időt kért a Haladás szakmai stábja, majd nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítésért. Dróth villant meg a 17. percben, és ezt már nem tudta fogni Rigó, 1-1. Kettő perc volt még a szünetig, ekkor pedig a kék oroszlánok tartottak taktikai értekezletet. Felpörögtek az események, rendre dolgozták ki a lehetőségeket a csapatok, több találat azonban már nem született.

Nem sokat kellett várni a találkozó harmadik góljára: fordulás után a 22. percben Bencsik révén újra az SG Kecskemét Futsal vezetett, 1-2. Az első félidő tapogatózása után most sokkal jobban egymásnak estek a felek, több nagy sansz is adódott mindkét kapu előtt. A 25. minutumban egy formás támadás végén Ristic lőtt laposan nagy erővel a jobb rövid sarok felé, a játékszer pedig utat talált a kapuba, 1-3. Riadót fújtak a szombathelyiek, és egy perccel később Sipos révén zárkóztak, 2-3. Lendületben maradt a Haladás, ám a hírös városi kontrák is bőven rejtettek magukban veszélyeket. A 32. percben Sipos némi szerencsével egyenlített, 3-3. Nem sokkal később Hajmási volt erőszakos, és a kapu előterében tudott úgy szerelni, hogy azzal egyben gólt is jegyezhetett, 4-3. Nem esett össze azonban a Kecskemét, és Ristic gyors választ adva újabb találattal vétette észre magát, 4-4. Három perccel a befejezés előtt mindkét együttes időkérésre szánta el magát; igyekeztek a trénerek a győztes taktikát felvázolni tanítványaiknak. Létszámfölényes taktikára váltott a vasi alakulat, és több ziccert is kidolgoztak, Rigó viszont állta a sarat. A végeredmény igazságos 4-4-es döntetlen.

Marko Gavrilovic sportigazgató: Úgy gondolom, hogy igazán kiváló és izgalmas meccset láthattak ma, akik a Haladás-Kecskemét összecsapást választották. Mindkét csapat megnyerhette volna a meccset, de összességében igazságos döntetlen született. A bajnoki címvédő ellen bevált a tervünk, és ez ma egy értékes pontot ért. Ezen az úton kell mennünk tovább, megmutatni minden egyes meccsen, hogy jó csapat vagyunk, a maximumra törekszünk. Nem dőlhetünk hátra, jövő héten az első hazai meccsünkön szeretnénk a legjobbat nyújtani, és folytatni az eredményes szereplést, hogy céljainkat elérjük.

Haladás VSE – SG Kecskemét Futsal 4-4 (1-1)
Férfi futsal NBI alapszakasz 1. forduló
2022.08.15., hétfő 18:30
Haladás sportcsarnok

Jegyzőkönyv: https://futsalhungary.hu/meccs/1739191

advanced-floating-content-close-btn