Magabiztos győzelem a fővárosban

Az újonc TFSE-BeStrong vendégeként folytatta az NBI-es pontvadászatot az SG Kecskemét Futsal együttese hétfőn. Már az első félidőben jelentős előnyre tettek szert Koós Károly tanítványai, és végül magabiztosan nyertek 8-3-ra.

Ristic lőhetett az összecsapás legelején egy szabadrúgás-variáció után, majd Robert Weyne indult meg, és találta el a kapufát. A következő támadásból megszületett az első találat: Hadnagy maradt egyedül a kapu előterében, és Ristic labdáját könnyedén helyezte a hálóba, 0-1. Rögtön megszerezte a játékszert a Kecskemét a középkezdés után. Ristic érkezett a jobb szélen, és szépen tekerte a hosszúba Mánya forintos labdáját, 0-2. Tovább rohamozott a hírös városi alakulat, és nem sokon múlt, hogy még tovább növeljék előnyüket. Kintebb merészkedtek a fővárosiak, és tüzeltek is bátran, ám a harmadik gólt ismét az SG Kecskemét Futsal jegyezhette. Mánya lapos távoli lökete talált utat a kapuba, 0-3. Létszámfölényes játékra váltott a TFSE, és Rigó nagy bravúrja kellett hozzá, hogy maradjon a háromgólos differencia. Időkérés után azonban már a szerencse a hazaiak mellé állt, és egy átlépett lövés tréfálta meg a kecskeméti kapust, 1-3. Gyorsan jött a válasz: Biró forgolódott a kapunak háttal, majd készítette le Hadnagynak, aki magabiztosan lőtt a hálóba, 1-4. Öreglaki is feliratkozott aztán a gólszerzők közé. Először még védeni tudott a fővárosi kapus, majd a kipattanót Klacsák pörgette át Öreglakinak, aki másodjára már nem tévedett, 1-5. Beindult a kecskeméti gólhenger: Öreglaki fordult le majd tette át a hosszúra Sallainak, akinek onnan már könnyű dolga volt, 1-6.

Nem hagyott alább a lendület a folytatásban, Kulcsár távolról elengedett kísérlete suhant el a kapufa mellett nem sokkal. Válaszként gyorsan 5-4 elleni taktikára váltott a TFSE, de nem találtak fogást a kecskemétieken. Sőt, Boznánszky szerzett labdát, és meglőtte a hetedik vendég gólt üres kapura, 1-7. Bencsik húzta meg aztán a jobb oldalvonal mellett, és ketten is érkeztek középen, végül Öreglaki kotorta a labdát a kapuba, 1-8. Igyekezett szépíteni a fővárosi alakulat, ám Kovács, illetve Rigó rendre útját állta a próbálkozásoknak. Szabadrúgáshoz jutott aztán a TFSE közel a kecskeméti kapuhoz, és éltek is a lehetőséggel, Vagner vágta a lábak között a labdát a kapuba, 2-8. Vérszemet kapott a hazai gárda, de csak kapufáig jutottak, vagy pedig Halmavánszki védett bravúrral. A hajrában még megvillant Robert Weyne, nagy erővel pókhálózta ki a bal felsőt, kialakítva a végeredményt 3-8. 

Koós Károly értékelése: Fontos volt, hogy visszatérjünk a győzelmek útjára. Az első félidőben sikerült a saját játékunkat ráerőltetni a TFSE-re, ebből hat gólt lőni, és eldönteni már az elején a meccset. A fordulás után mindenkinek tudtam játéklehetőséget biztosítani, és éltek is a fiúk a bizalommal. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!

TFSE-BeStrong – SG Kecskemét Futsal 3-8 (1-6)
Férfi futsal NBI, 8. forduló
2021.10.18., 20:30
Vasas-Sterbinszky Amália Sportcsarnok

Jegyzőkönyv

advanced-floating-content-close-btn