Felemás hétvégét zárt az utánpótlás

Három meccsen léptek pályára az SG Kecskemét Futsal korosztályos együttesei vasárnap. Egy győzelem, egy döntetlen, s egy vereség lett a mérleg a nap végén. A képen az U20-as együttes.

Darko Ristic értékelése az U15-ös meccsről: A mai napon nem voltunk kellően koncentráltak. A tanítványaim általában két-három évvel idősebb ellenfelek ellen játszanak az U15-ös bajnokságban, ennek ellenére felvesszük a versenyt a fizikálisan erősebb vetélytársainkkal. A mai napon sem sok hiányzott a győzelemhez. Nincs okunk a csüggedésre, dolgozunk tovább. Büszke vagyok a fiúkra, mert végig küzdöttek!

Móra Viktor értékelése az U17-es meccsről: Úgy érzem, megérdemelt volt a győzelmünk. Voltak hiányzóink, de türelmesen és pontosan játszottunk. Örültem neki, hogy sokszor tartottuk a labdát hosszú másodpercekig. Az ellenfélnél is voltak futsalos elemek, így egy jó mérkőzést tudtunk játszani.

Móra Viktor értékelése az U20-as meccsről: Már a bemelegítésnél látszott, hogy komolyan kell vennünk az ellenfelet. Az első félidőben kiegyenlített volt a játék. Nálunk is, és náluk is voltak szép jelenetek. Ennek ellenére sikerült megint három gyermeteg gólt kapni. A helyzetet csak tovább rontotta Csákó kiállítása, ami szintén elkerülhető lett volna. Nagy pozitívum viszont, hogy három mezőnnyel sikerült szépíteni Kotroczónak köszönhetően. Második félidőben lehoztuk a kapust és 5 a 4 ellen próbálkoztunk. Sorra alakítottuk ki a helyzeteket és türelmes játékkal ki is egyenlítettünk. Volt a sanszunk a győzelemre is, de az utolsó percben hiba csúszott a gépezetbe, és újfent egy elkerülhető gólt kaptunk, és ezzel kikaptunk. Sajnálom a mai eredményt, de gratulálok a srácoknak, mert jól harcoltak.