Fekete és Pál is megzörgette a svéd kaput

Férfi futsalválogatottunk a hétfői 2-2-es döntetlen után szerdán 5-0-ra legyőzte a svédeket Veszprémben.

Férfi futsalosaink hétfőn 2-2-es döntetlent játszottak a svédekkel a két csapat veszprémi felkészülési mérkőzésén, szerdán pedig ismét megmérkőzött egymással a két válogatott. A mieink meccskeretéből hiányzott az első meccsen duplázó, a 100. és a 101. válogatottbeli gólját szerző Dróth Zoltán, aki az első találkozó után visszatért a Haladáshoz.

A magyar válogatott kezdte aktívabban a mérkőzést, de az első nagy helyzet – egy eladott labdát követően – a svédek előtt adódott. A 3. percben Nagy Kevin ziccerét védte a svédek kapusa, és a folytatásban is a mieink előtt adódtak lehetőségek. A 8. percben kihasználtuk az egyik helyzetet, Fekete Márk volt eredményes (1-0). 

A folytatásban is a magyar válogatott irányította a meccset, és még a félidő előtt megduplázta az előnyét. Lux Gábor szerzett labdát a saját térfelén, a svéd kapuig vezette a labdát, majd higgadtan a hálóba lőtt (2-0).

A második játékrészben is válogatottunk játszott kezdeményezőbben, aminek meg is lett az eredménye. A vendégek a félidő derekán védelmi hibát vétettek, a labdára Rábl csapott le, majd lőtt az ellenfél kapujába, így az eredmény 3-0-ra módosult.

Az egyre feszültebb vendégek kemény játékkal próbálták kizökkenteni a magyarokat a játékritmusból – kevés sikerrel. Hat és fél perccel a vége előtt egy páros kiállítás következtében átmenetileg 3-3 ellen folytatták e felek. A 35. percben négyre növelte előnyét a hazai csapat miután Hadházi passzába úgy ért bele a svédek utolsó embere, Smajlovic, hogy a labda a saját hálójában kötött ki. Egy perccel a vége előtt Pál üres kapus góllal állította be az 5-0-ás végeredményt.

A magyar futsalválogatott, kiegyensúlyozott, meggyőző teljesítményt nyújtva,  ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyert a svédek legjobbjai ellen.

– A hozzáállásunkkal mindkét mérkőzésen elégedett voltam, a játékosok megértették, hogy minden egyes találkozón a tudásuk legjavát kell adniuk – mondta a mérkőzés után Sergio Mullor szövetségi kapitány. – A két meccs között az volt a különbség, hogy ma sokkal hatékonyabbak voltunk, amikor nálunk volt a labda. A játékosok beletették azt a futómennyiséget a mérkőzésbe, amit elvárok tőlük, és “jól olvasták” a játékot. Jó teljesítményt nyújtottunk, de nem elégedünk meg azzal, amit elértünk, szeretnénk tovább fejlődni a jövőben.


Magyarország-Svédország 5-0 (2-0)
Magyarország: 
Alasztics Marcell – Rábl János, Nagy Kevin, Szentes-Bíró Tamás, Fekete Márk
Cserék: Gémesi Gergő, Spandler Mátyás, Kovács Máté, Szalmás Zoltán, Bencsik Roland, Tatai József, Pál Patrik, Lux Gábor, Hadházi Sándor

forrás: mlsz.hu

advanced-floating-content-close-btn