Egy félidő alatt dőlt el a három pont sorsa

Az első félidőben négyet rúgva eldöntötte a három pont sorsát az SG Kecskemét Futsal csapata.

Magához ragadta a kezdeményezést már rögtön az első pillanatoktól a házigazda Kecskemét, és a 2. percben Hadnagy révén megvolt a vezetés, 1-0. Nem estek össze a nyírségiek, és egy-egy kontrából tudtak veszélyeztetni. A kék oroszlánok a vártaknak megfelelően azért továbbra is domináltak, ám a kapufa, vagy a kapus tudta útját állni az ígéretes kísérleteknek. Az első felvonás derekán létszámfölényes taktikára váltott a vendég gárda, gólra váltani ezt viszont nem tudták. A 13. minutumban a hazai fölény végül újabb szépségdíjas találattal végződött. Hadnagy kapta a centerezést, és élt is a lehetőséggel, 2-0. Egy perc sem telt el, és Pál villantotta meg tudását, ezzel már 3-0 állt a kijelzőn. A magyar válogatott játékos még tartogatott egy csattanót a szünet előttre. Szöglet után nagy erővel lőtt kapásból a hálóba, 4-0.

Nem hagyott alább az iram, mindkét gárda motiváltan tért vissza a parkettre, és a nyíregyházi lelkesedés végül szépítést ért a 24. percben, 4-1. A bekapott gól felpaprikázta a hírös városiakat, és nagy erőkkel támadtak, hogy kiszolgálják a hazai publikumot. A foggal és körömmel védekező vendégek jól állták a sarat, és a meccs végéhez közeledve újra előhúzták a létszámfölényes játékot a tarsolyból. Rengeteg lehetőség maradt kihasználatlanul, főleg kecskeméti oldalon a meccs hajrájában. Több gól viszont már nem született, a végeredmény 4-1.

Marko Gavrilovic sportigazgató értékelése: Ha az eredményre tekintünk, akkor természetesen a győzelem és a három pont megszerzése elégedettségre ad okot. Viszont az, hogy tapasztalt játékosaink ilyen buta gólt kapjanak, az már kevésbé örömteli. Továbbá az is probléma, hogy Milovac újabb sárga lapja miatt nem játszhat a jövő héten esedékes, Haladás elleni rangadón. Pál Patrik is meghúzódott, kedden már talán többet tudunk a helyzet súlyosságáról. Ha ezeket nézem, akkor nem lehetünk elégedettek a mai meccsel, de mint mindig, levonjuk a tanulságokat, és a legjobb tudásunk szerint készülünk a folytatásra, hogy céljainkat elérjük.

SG Kecskemét Futsal – Á Stúdió Futsal Nyíregyháza 4-1 (4-0)
Férfi futsal NBI alapszakasz 11. forduló
2022.11.21., hétfő 19:00
Messzi István Sportcsarnok

Jegyzőkönyv: https://futsalhungary.hu/meccs/1739250

advanced-floating-content-close-btn