Drámai végjáték és döntetlen az MVFC ellen

Másodpercekkel a vége előtt sikerült pontot szerezni a jó erőkből álló MVFC Berettyóújfalu ellen az SG Kecskemét Futsalnak pénteken este Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben.

Suscsák és Tomic is próbára tették a mérkőzés elején az MVFC kapusát, de Mezei kétszer is bravúrral hárított. Sokkal több energiával játszott a hírös városi alakulat, a 3. percben Fekete lövése suhant el a kapu mellett. A következő támadásnál már Nagy Dániel durrantott mellé a túloldalon, nagy lehetőséget elpuskázva. Éledezett a Berettyóújfalu, Iszák előtt is ott volt a lehetőség a gólszerzésre, ám a beadást már nem érte el. Nagy védelmi hibát büntetett meg aztán az 5. percben vendég gárda: Henrique volt a befejező, 0-1. Rátett még egy lapáttal az SG Kecskemét, viszont az egyenlítés elmaradt.  Kontrából viszont sikeres tudott lenni az MVFC, a 10. minutumban Matheus növelte a vendégek előnyét, 0-2. Időt kért a Kecskemét, és nagy erőket mozgósítva mentek a szépítésért. Két kapufája volt aztán a vendégeknek, és Krajcsinak is bravúrosan kellett védeni, hogy ne változzon az eredményt. A hírös városi rohamok végül góllá érettek, és egy rögzített szituáció után Pál Patrik zörgette meg Mezei hálóját, 1-2. Tomic nagyon közel volt az egyenlítéshez, a befejezések viszont nem voltak pontosak. A félidőre egygólos MVFC vezetéssel mehettek a felek. 

Fordulás sem esett vissza a tempó, lendületes játékkal folytatódott a hatpontos derbi. A 23. percben Suscsák érkezett jól a kapu előterében, de perdítése a kapufáról kifelé vágódott. Henrique maradt a földön saját kapuja előtt, és végül társainak kellett lesegíteni a pályáról. Mindkét térfélen adódtak ígéretes helyzetek, az eredményen ez viszont nem mutatkozott meg. Milosavljevic ajtó-ablak helyzetben vágta fölé a játékszert a 27. percben. A másik oldalon Nagy Kevin tette próbára Krajcsit, a kék oroszlánok kapusa a helyén volt, és életben tartotta csapata reményeit. Átbillent a mérleg nyelve az SG Kecskemét felé, sorra jöttek az akciók, a befejezésekkel volt csak probléma. Kezdtek elszabadulni az indulatok, sárga lapokkal kellett fékezni a bíróknak a játékosokat. Létszámfölényes taktikára váltott a Kecskemét három minutummal a vége előtt. Bencsik és Pál lábában is ott volt az egalizálás, ám az eredmény változatlan maradt. 12 másodperc volt még vissza, időkérés után szöglettel jöhettek a kék oroszlánok, és egyenlíteni is tudtak Bencsik révén másodpercekkel a lefújás előtt, 2-2.

Marko Gavrilovic sportigazgató: Nem lett volna igazságos, ha ma kikapunk, hiszen számtalan helyzetet dolgoztunk ki. A Berettyóújfalu ma is bizonyította, hogy a bajnokság egyik legjobb csapata, ezért természetesen örülünk a pontszerzésnek. Elégedett voltam a csapat hozzállásával, mert végig küzdöttek, nem adták fel. Azt viszont minél előbb meg kell oldanunk, és ez nem csak a mostani meccsen jött elő, hogy nem fókuszálunk az első pillanatoktól, és emiatt kerülünk bajba. Ezen kell dolgoznunk most elsősorban, hogy odaérjünk a felsőházi küzdelmekre.

SG Kecskemét Futsal – MVFC Berettyóújfalu 2-2 (1-2) 
Férfi futsal NBI, 9. forduló
2023.10.20., péntek 18:30 @ Lakitelek, Hungarikum Liget

Kecskemét gólszerzői: Pál, Bencsik. 

https://futsalhungary.hu/meccs/1842432

advanced-floating-content-close-btn