Magabiztos siker a fővárosban

Az idei szezonban immár negyedszer mérte össze tudását a TFSE-vel az SG Kecskemét Futsal alakulata. Ahogy az eddigi meccseken, most is hírös városi siker született. Nem finomkodtak egymással az együttesek, már rögtön az első percekben igyekeztek megnehezíteni egymás dolgát,…

A TFSE ellen folytatódik az alsóház

Hétfőn a fővárosba utazik az SG Kecskemét Futsal együttese, a TFSE együttesével csapnak össze a férfi futsal NBI alsóházának 8. fordulójában. A két együttes már nagyon jól ismeri egymást. Az idei három összecsapásuk mindig kecskeméti sikerrel ért véget. …

Eredményes évet zárt az U15

A Veszprém elleni kupameccs szünetében köszöntöttük a legfiatalabb korosztályt a Messzi István sportcsarnokban. Az U15-ös játékosaink egy rendkívül kiélezett évadot tudhatnak maguk mögött, és nem mellesleg eredményeset is, hiszen az ezüstérmet szerezték meg a megyei bajnokságban. …

Meggyőző utánpótlás-sikerek

A hétvégén a Kistarcsa U17 és U20 gárdáival csaptak össze az SG Kecskemét Futsal korosztályos csapatai az élvonalban. Mindkét mérkőzésen magabiztos hírös városi siker született. Móra Viktor edzői értékelése: Gratulálok mindkét korosztályban a fiúknak, mert magabiztosan játszottak, és kétség…

Megőrizte NBI-es tagságát az SG Kecskemét

Volt miért visszavágnia a budaörsieknek az SG Kecskemét Futsal együttesének. A két piros lapot és kilenc gólt hozó parázs összecsapás végül hírös városi sikerrel zárult, ami azt is eldöntötte, hogy jövőre is az élvonalban folytatják a kék oroszlánok. Nagy…

Az Aramis ellen térnénk vissza a győzelem útjára

Közel egy hónap kihagyás után folytatódik a pontvadászat az SG Kecskemét Futsal együttese számára. Hétfőn 19 órától az Aramis SE lesz a vendége a kék oroszlánoknak a Messzi István sportcsarnokban. A két együttesnek idén három összecsapása volt a bajnoki…

A második félidőben foszlottak szét a kupaálmok

Egygólos hátrányból várta a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóját az SG Kecskemét Futsal csapata. A Messzi István sportcsarnokban rendezett második összecsapáson az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, fordulás után viszont a Veszprém akarata érvényesült. Némileg idegesen kezdtek a hazaiak, ami…

Minden adott, hogy kiharcoljuk a Final Fourt

Szerdán az idény talán legjobban várt összecsapására kerül sor 19 órától a Messzi István sportcsarnokban. A Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágójára kerül sor a Veszprémmel szemben. Az SG Kecskemét Futsal számára már az egygólos siker is kvalifikációt érhet a négyes…

Bencsik: mindenki a szívét-lelkét kiteszi a pályára

A Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén 4-3-ra a Veszprém nyert, így teljesen nyílt a Final Fourba való kerülés kérdése. Szerdán 19 órától az SG Kecskemét Futsal a Messzi István sportcsarnokban fogadja a bakonyiakat, ráadásul a szurkolók ingyen látogathatják…
advanced-floating-content-close-btn