Dr. Vercz Tamás ügyvezető elnökünk reakciója a szerdai kupamérkőzést követően. (A fotó nem a mérkőzésen készült, csak illusztráció.)
Engedjék meg, hogy nyílt levél formájában reagáljak a szerdai nap történéseire.
Először is szeretném kiemelni, hogy egy kiváló kupamérkőzésen szerepelt felnőtt csapatunk a tegnapi este folyamán, a Veszprém Futsal látott minket vendégül. Kiváló kupamérkőzés, a hazai szurkolók hangulatos szurkolása, buzdítása, a hazai játékosok egyéni képességei, felkészültségük, mind-mind azt mutatja, a veszprémi klub méltón mondhatja magáról, hogy az ország legjobbjai közé tartozik. Elvitathatatlan, hogy a Veszprém a második félidő alapján jobb csapat volt, akik szívvel-lélekkel küzdve, az eredményt megfordítva, teljesen megérdemelten arattak győzelmet.
És akkor jöjjön itt a DE… Azért is DE, mert személyesen érintettnek érzem magam:
Aki engem ismer, az tudja, milyen habitusú ember vagyok, nem szeretek a reflektorfényben tündökölni, inkább a háttérben dolgozom a kecskeméti csapat fejlődésén, kisebb-nagyobb sikerrel. Azonban most fel kell emelnem a hangom, mert a „gyűlölet nem pálya”. Az eddigi évek során sem én, sem a klubunk alkalmazottja a tegnapi napig nem minősített sem játékost, sem másik sportszervezetet a nagy nyilvánosság előtt semmilyen formában. Ehhez továbbra is szeretnénk tartani magunkat.
Azonban minden egyes játékosomat megvédek mindenfajta támadástól!
Elfogadom, hogy minden mérkőzés, jelen esetünkben egy kiélezett kupamérkőzésnek vannak mellékzöngéi, csipkelődések, mind a mérkőzés előtt, mind pedig a mérkőzést követően. Ebbe beletartozik a mezek színösszeállítása iránti kifogások, a mérkőzések halasztása, nem halasztása körüli párbeszédek, a kisebb összeszólogatások, a kiélezett kommunikáció. Ne legyünk álszentek, ez a profi élsport velejárója.
Viszont van egy határ! Azt még elfogadom, hogy egyes veszprémi játékosok személy szerint engem megtalálnak a nézőtéren, és nyíltan olyan jelzőket kiabálnak felém, ami nyomdafestéket nem tűr… Én ezt elengedem. Ettől én nem leszek sem boldogabb, sem boldogtalanabb. Valószínűleg ők sem. Bár a tisztelet, talán minden rám zúdított harag mellett is megillet engem.
Nem tudom elfogadni, ha bármely játékosomat származása, vallása, vagy csak lakhelye miatt verbális atrocitás, támadás ér a pályán, vagy azon kívül, legyen ez székely magyar srác, vagy szerb játékos!
Sajnos abban hibáztunk, hogy ezen verbális támadásokat ott és azonnal nem jeleztük, és nem tiltakoztunk ellene. Bár ehhez segítséget sem kaptunk a játékvezetőktől.
A GYŰLÖLET NEM PÁLYA!
A pályán nem ellenségek vagyunk, hanem ellenfelek! Én, és a klubom ehhez tartja magát.
Én ehhez a viselkedéshez, magatartáshoz nem tudok asszisztálni. Nem adom sem az arcom, sem pedig sportszervezetünk tulajdonosainak csendes félrenézését. Ha ez az elit futsal ma Magyarországon, akkor köszönöm, de nem szeretnék ide tartozni.
Semmilyen eredmény, vagy annak elérésének szükségessége nem indokolja ezen történéseket.
Mindamellett vallom, hogy az üzengetések méltatlan mindkét fél részéről. A mai napon már a klubok vezetői felvették egymással a kapcsolatot, és reményeim szerint mindenki megtalálja a legmegfelelőbb és leggyorsabb megoldást, hogy ne történhessen meg hasonló incidens. A Veszprém Futsal klubbal, és csapataival ezután is a párbeszédre fogjuk helyezni a hangsúlyt. Nem hiszem, hogy néhány játékos „ámokfutása” beárnyékolhatja a két klub közötti kapcsolatot.
Végül engedjék meg, hogy megemlítsem Bencsik Roland játékosunk talán legférfiasabb tettét: a mérkőzést megelőző este elveszítve édesapját, nemcsak hogy vállalta a játékot, hanem vezérévé vált csapatának, és egy rúgott góllal méltó búcsút vett szerettétől. Büszke vagyok Rád Roland!
Én ezzel az ügyet a magam részéről lezártnak tekintem, kérek minden kecskeméti szurkolót, hogy tartsák szem előtt: a gyűlölet nem pálya!
Köszönöm!
Dr. Vercz Tamás
