Vert helyzetből fordított Nyírbátorban az U20

Pénteken sok száz kilométert tettek meg korosztályos csapataink, Nyírbátorban volt jelenésük az U17-es és U20-as NBI-es bajnokság aktuális fordulóiban. Az U20 bezsebelte a három egységet nagy küzdelem árán, míg az U17 ezúttal a szimpatikus vesztes szerepét kellett, hogy betöltse.

Móra Viktor edzői értékelése az U17 meccséről: Fiatal csapattal tudtunk nekivágni a hosszú túrának. Próbáltunk kialakítani lehetőségeket, de az ellenfél jobban használta ki a helyzeteit. Átmentünk picit utána idegeskedésbe, ami sérülésekkel is párosult. Ettől függetlenül gratulálok a srácoknak, mert felvették a versenyt az idősebb ellenféllel szemben, és láttam biztató dolgokat, amiket majd a jövőben fognak tudni alkalmazni.

Móra Viktor edzői értékelése az U20 meccséről: A meccs elején nem vettük elég komolyan az ellenfelünket, és hiába járattuk mi a labdát, ők szereztek az első három gólt. Akkor ébredtünk fel igazán, magasabb fokozatra kapcsoltunk, és szerencsével szépítettünk kétszer. 30 percen keresztül kapust lehozva támadtunk és ez döntőnek bizonyult. A második félidőben egyértelműen mi domináltunk és magabiztosan hoztuk el a három pontot Nyírbátorból. Gratulálok a fiúknak!

advanced-floating-content-close-btn