Újabb komoly összecsapás vár ránk a felsőházban

A Bajnokok Ligájától már búcsúzó, ám a magyar bajnoki aranyéremről álmodozó MVFC Berettyóújfalu érkezik Kecskemétre csütörtökön a felsőházi küzdelmek második fordulójában.

Vasárnap a Haladás otthonában játszott kemény összecsapást a kecskeméti alakulat, és végül 2-1-re maradtak alul a rájátszás első körében.

Most is egy nemes ellenféllel találják majd szembe magukat, hiszen az MVFC Berettyóújfalu nemzetközi szinten is bizonyította, hogy komoly játékerőt képviselnek.

Az együttesek idén már negyedik alkalommal fognak összecsapni, és eddig egyszer sem borult a papírforma, noha a kupában közel volt a meglepetéshez a hírös városi alakulat.

Koós Károly bizakodóan várja a megmérettetést, szerinte akár meglepetést is okozhatnak tanítványai:

-Úgy gondolom, hogy a vasárnapi tévés meccsen is bizonyítottuk, hogy nem vagyunk messze a bajnokság élcsapataitól – kezdte az SG Kecskemét Futsal vezetőedzője. – Ez egy másik mérkőzés lesz már csütörtökön, ám most is szeretnénk beleszólni úgymond a nagyok dolgába, és akár meglepetéssel előrukkolni. Szerencsére teljes kerettel várhatjuk az összecsapást. Bízom a csapatomban, és ha megfelelő alázattal és elszántsággal tudunk játszani, akkor bármi lehetséges lehet, főleg hazai környezetben! – zárta gondolatait a szakember.

SG Kecskemét Futsal – MVFC Berettyóújfalu
Férfi Futsal NB I Felső-ház 2. forduló
2021.02.25., 19:30 @ Messzi István sportcsarnok

A mérkőzést a kesport.hu élőben közvetíti majd.

advanced-floating-content-close-btn