U17, U20: Kemény csaták a Csömörrel

A hétvégén kezdetét vette az utánpótlásban is a pontvadászat. Az SG Kecskemét Futsal U17-es (a képen) és U20-as növendékei a csömöri Rubeolát fogadták.

Móra Viktor edző értékelése az U17 meccséről: Ez volt az első mérkőzésünk, és ennél a korosztálynál voltak, akik elsőként szerepeltek az első osztályban, és helyt is álltak a fiúk. Végig tudtunk dominálni, még akár több gólt is szerezhettünk volna, főleg az első félidőben. Aztán a második félidőre kijött a különbség. Szép dolgokat láttam még úgy is, hogy csak háromszor találkoztunk előtte. Így tovább!

Móra Viktor edző értékelése az U20 meccséről: A tavalyi bajnokkal kerültünk össze az első fordulóban, és mivel nekünk is érett, jó csapatunk alakult ki, jó mérkőzésre volt kilátás. Ez így is lett, már az elején egymásnak esett a két csapat. Sok játékos edződik a felnőttek között, és ez meg is látszott az iramban. Gyorsan vezetést szereztünk, amit sikerült megtartani a félidőig, habár ellenfelünk is tetszetős játékokkal rukkolt elő. Második félidőben már kezdtünk elfogyni szuflában, és a 34. percben jött el elsőként a meccsnek az a pontja, amikor a vendégek átvették a vezetést. Lehoztuk a kapust és úgy próbáltunk egyenlíteni, de csak kapufáig jutottunk. A vereség ellenére is nagyon gratulálok a csapatnak, mert a végsőkig küzdöttek. Ha kicsivel többen vagyunk, akkor akár máshogy is alakulhatott volna.

advanced-floating-content-close-btn