Mánya Szabolcs új kihívások előtt

Három év után búcsúzik Kecskeméttől Mánya Szabolcs, az SG Kecskemét Futsal román válogatott futsalosa. A gólerős spíler Erdélyben folytatja pályafutását, ahol a Sepsiszentgyörgy élvonalbeli csapatánál lesz játékos-edző.

2020-ban érkezett Magyarországra Mánya Szabolcs, és gyorsan meghatározó alakjává vált az SG Kecskemét Futsal gárdájának. Az erdélyi játékos az elmúlt három szezonban nemcsak játékosként, hanem utánpótlás edzőként is segítette a klubot. Nem túlzás állítani, hogy rengeteget köszönhet neki a hírös városi futsal sportág. Összesen 55-ször talált a hálóba a 34 esztendős, rendkívül kreatív játékos. Most azonban új kihívások elé néz, és elhagyja a kék oroszlánok kötelékét:

-Véget ért egy korszak számomra, amely igazán izgalmas volt, és sok szép emlék kötődik hozzá. Ez az év volt az, amelyben a klub történetének legszebb eredményét értük el, és bár nem sikerült érmet szereznünk, a kupában és bajnokságban is a legjobb négy között tudtunk lenni, ami szerintem megsüvegelendő teljesítmény. Természetesen van bennem szomorúság, ugyanis az itt eltöltött három év meghatározó volt az életemben, de új kihívások várnak rám, amelyek pedig izgatottsággal töltenek el. Meg kellett hoznom ezt a döntést. Mindig a szívemben fogom hordani Kecskemétet, és nekik fogok szurkolni. Segítek bármiben, ha szüksége lesz rá a klubnak – nyilatkozta Mánya Szabolcs.

advanced-floating-content-close-btn