Mánya Szabolcs is elkötelezte magát újabb egy évre

A 2020-21-es bajnoki szezonban 19 gólt rúgó – és ezzel a házi góllövőlistát megnyerő – erdélyi játékos nagy kedvencévé vált a szurkolóknak, így nem volt kérdés, hogy a klubvezetés szeretett volna tovább dolgozni Mánya Szabolccsal. A több helyről is ajánlatot kapó román válogatott játékos végül Kecskemét mellett döntött.

A 32 éves rutinos játékos továbbra is meghatározó tagja lesz Koós Károly együttesének, és szeretné, ha az idei 5. helyezésnél előrébb tudnának végezni az előttünk álló szezonban.

A klubvezetés a játékán kívül természetesen számol vele továbbra is az utánpótlásképzésben, így edzői feladatok is várnak rá.

“Tavaly érkeztem Kecskemétre, mikor belevágtam a magyarországi kalandba, nem igazán tudtam, hogy mi vár majd rám, de tetszett az a vízió amit felvázoltak nekem a vezetők – kezdte Mánya Szabolcs. – Nagyon megszerettem a várost, a klubnál pedig gyorsan ment a beilleszkedés, és igazi barátokra találtam. Több ajánlatot is kaptam a következő idényre, ám Kecskemét mellett döntöttem, mert úgy gondolom, hogy itt fontos láncszeme vagyok a klubnak, és nemcsak játékosként, hanem utánpótlás edzőként is élveztem az elmúlt egy évet. Bízom benne, hogy a most elért, történelmi 5. helynél merészebb álmokat is szöveghetünk majd az előttünk álló évadban. Alig várom, hogy elkezdhessük a munkát!” – zárta gondolatait.

Érkeztek, hosszabbítottak: Koós Károly vezetőedző, Darko Ristic, Rigó László, Sallai Bence, Klacsák Bence, Halmavánszki Máté, Mánya Szabolcs.