Erdélyi erősítés érkezett Kecskemétre

Hadnagy István Székelyudvarhelyen kezdte meg pályafutását, és nevelőegyesületének U21-es csapatával bajnoki címig jutott a 2014/15-ös idényben. A sikerből 12 góllal vette ki a részét. A felnőtt együttessel is meghatározó tagjai voltak a román bajnokságnak, a 2015/16-os évben a kupa négyes döntőjébe is bejutottak.

2019-ben a Csíkszeredához igazolt, és rendkívül eredményes évet zártak. Szuperkupát nyertek, bajnoki ezüstérmet szereztek. Ebben az évben lett először román felnőtt válogatott futsaljátékos is, azóta többször is pályára léphetett a szomszédos ország legjobbjai között.

Az előző szezonban a Déva együttesében játszott, ahol 18 gól került a neve mellé.

A szeptemberben a 25. életévét betöltő Hadnagy István bizakodva várja az új kihívásokat Kecskeméten:

“Régóta követem a magyar bajnokságot, és mindig is a terveimben szerepelt, hogy szeretném kipróbálni magam Magyarországon. Örülök, hogy végre eljött az ideje ennek! Kecskeméten profi munka folyik, csupa jót hallottam a csapatról, a városról, szurkolókról. Remélem a tavalyi jó szereplésre még rá fogunk tudni tenni egy lapáttal, és sok örömet okozunk majd drukkereinknek!” – nyilatkozta érdeklődésünkre.

fotó: sport.szekelyhon.ro

advanced-floating-content-close-btn