Kupameccsel és tévés bajnokival indul az év

Január 10-én megkezdődnek a küzdelmek a Magyar Kupában az SG Kecskemét Futsal számára. A második körben csatlakoznak be a kék oroszlánok, ellenfelük az NBII-es Mád lesz. Vasárnap pedig már az élvonalbeli pontvadászat folytatódik. A 16 órakor kezdődő, Haladás elleni összecsapást a M4Sport is közvetíti majd.

Koós Károly vezetőedzőt kérdeztük, hogyan alakult az első hét programja, és milyen előjelekkel várhatják a folytatást.

-December végétől már egyéni edzéstervvel készültek a játékosok, ez sokat segített abban, hogy megfelelően tudjuk folytatni a közös felkészülést – mondta el Koós Károly vezetőedző. – A munkát január 3-án, hétfőn kezdtük meg a Messzi István sportcsarnokban. Hét edzést vezényeltünk a csapatnak, majd január 10-án kupameccs következik, utána pedig a Haladással vívunk vasárnap tévés mérkőzést. Terhelés szempontjából tehát ez a hét volt a hangsúlyos, jövő héten már több figyelmet kell szentelni a regenerációra is. Sajnos létszámban nem állunk a legjobban, vannak kisebb-nagyobb sérülések, betegségek továbbra is. Ninoslav Aleksic pedig a szerb válogatottal készül az Európa-bajnokságra. Amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítani a héten, így nagyon bízom benne, hogy egy olyan januárt tudunk produkálni, ami mindkét sorozatban eredményes lesz.

A kupameccsről

-Mindig az előttünk álló meccs a legfontosabb, így most a fókusz a Mád (NBII) elleni kupameccsen van. Felkészülünk belőlük, és természetesen a továbbjutás a cél.  A legnagyobb nehézséget talán az ottani pálya kis mérete okozhatja, de ez nem szabad, hogy akadály legyen. Feltett szándékunk, hogy ebben a sorozatban is a legjobbak közé kerüljünk, ehhez hétfőn tehetjük meg az első lépést – vélekedett Koós Károly.

Mádi FC – SG Kecskemét Futsal
Férfi Futsal Magyar Kupa 2. forduló
2022.01.10., 19:00
Mád Sportkomplexum