Klacsák Bence is Kecskemétet választotta

A télen jelentettük be, hogy az 51-szeres válogatott Klacsák Bence az SG Kecskemét Futsal együttesében folytatja pályafutását Rigó Lászlóval együtt. Utóbbi játékosunkkal már sikerült korábban megegyezni, most pedig Klacsák Bence is rábólintott a kecskeméti ajánlatra.

-Örülök, hogy számítanak rám a következő évben – mondta Klacsák a hosszabbítást illetően. – Újabb egy évre sikerült megállapodnunk a klubvezetéssel. Annak ellenére, hogy csak fél éve érkeztem a klubhoz, egy nagyon jó közösséget ismertem meg az elmúlt időszakban. Az a munka, ami a csapat körül és a háttérben folyik, a kitűzött célokkal együtt meggyőzött arról, hogy a maradás mellett döntsek. Remélem, hogy a tavalyi sikeres évünket felül tudjuk majd múlni, és még szebb eredményeket fogunk tudni elérni. Alig várom, hogy újra belevágjunk a munkába! – zárta gondolatait a 26 esztendős játékos.