Hat edzőmeccs szerepel a felkészülés programjában

Július 12-én megkezdi a felkészülést a 2021/22-es bajnoki évadra az SG Kecskemét Futsal együttese. Az egy hónapos alapozás alatt hat edzőmeccs vár Koós Károly tanítványaira – ebből egy lesz hazai -, majd augusztus közepén kezdődik az NB I-es pontvadászat.

-Minden idők legerősebb keretével kezdhetjük meg a felkészülést a jövő héten – kezdte Koós Károly vezetőedző. – Létszámban és minőségben is tudtunk előrébb lépni amellett, hogy az értékeinket is sikerült itt tartani. Az elkövetkezendő hetek feladata, hogy a csapatkohéziót kialakítsuk, ez a tavalyi szezonban is fontos fegyverünk volt. Előző szezonban nem volt klasszikus centerjátékosunk, most ez változott, így a játékrendszerünket is építeni fogjuk tovább. Augusztus közepére, a bajnokság nyitányára kell a formaidőzítést hangolni, két kör után azonban válogatott szünet lesz, így ezt is bele kell kalkulálnunk a munkába.

Kiegyenlített lesz a mezőny

-A mögöttünk hagyott szezon egyértelműen pozitív élményekkel töltött fel minket a történelmi 5. helyezés megszerzésével. Idén merészebb célokat is kitűzhetünk, ám nagyon kiegyenlített lesz a bajnokság, ez már most látszik. Úgy gondolom, hogy legalább hat, vagy hét csapat fog bejelentkezni a felsőházi küzdelmekre, természetesen mi is ott szeretnénk majd lenni – mutatott rá Koós Károly.

A felkészülés programja (pontos kezdési időpontok még egyeztetés alatt)

07.22. TFSE – SG Kecskemét Futsal
07.27. Kistarcsa – SG Kecskemét Futsal
07.29. Újpest – SG Kecskemét Futsal

Edzőtábor Tihanyban augusztus első hetében, két edzőmeccsel
08.02. Újpest – SG Kecskemét Futsal
08.04. Veszprém – SG Kecskemét Futsal

08.06. SG Kecskemét Futsal – FTC

Bajnoki start 08.13., vagy 08.16. sorsolástól függően.

advanced-floating-content-close-btn