Döntetlen a forduló rangadóján

A dobogóra való fellépés volt a tét pénteken este a budaörsi Aramis SE otthonában. Az SG Kecskemét Futsal a második játékrészben mutatott teljesítménye alapján közel járt a győzelemhez, a vége viszont igazságosnak mondható döntetlen lett.

A két gárda már jól ismerte egymást a felkészülési időszakból, így az első percekben nem rontottak egymásnak. A kecskemétiek kezdeményezőbbek voltak, ám komolyabb gólhelyzet nem bontakozott ki előttük. Egy kapu előtti kavarodásból aztán a budaörsiek lőhették volna a találkozó első találatát, ám Rigó és a védelem menteni tudott az utolsó pillanatban Lévai elől. Nem sokkal később Horváth Szabolcs tesztelte a hírös városiak kapusának reflexeit, Rigó viszont lábbal szépen ért le a lapos lövésre. A félidő derekán Ristic sárgult be, a szabadrúgást pedig Bognár nagy erővel tűzte kapura, ami végül Rigó kezéről a hálóba vágódott, 1-0. Nem találta igazán a ritmust a Kecskemét, és egy újabb sárgát követően került veszélybe kapujuk, ám gól nem született ezúttal. Ristic csapott le aztán a 17. percben egy labdára az Aramis kapuja előtt, még rá tudta rúgni akrobatikus mozdulattal, ám célt tévesztett. A félidő hajrájában Hadnagy kísérletezett, aztán Mánya is próbálkozott, de vagy a kapus, vagy a védők tudtak menteni. Kontrából Fekete iramodott meg, Rigó jó ütemben mozdult ki. A szünetre 1-0-ás eredménnyel mehettek a csapatok.

Nagy elánnal jött vissza a rövid pihenőről az SG Kecskemét, viszont Horváth Norbert löbbölése után megállt az ütő a vendégekben, de szerencsére nem talált kaput a fineszes megoldás, amely egy védelmi megingás után történt. Mánya tüzelt aztán jó 20 méterről, Soós viszont résen volt. Felpörgött a mérkőzés sebessége, és mindkét gárda ígéretes akciókat vezetett, az eredmény viszont változatlan maradt. Horváth Szabolcs vezette rá Rigóra a labdát, a rutinos hálóőr viszont leszedte lábáról a játékszert. Az ellentámadást szintén Horváth állította meg sárga lapot érően. Nagy nyomást helyezett a budaörsi gárdára a Kecskemét, a védelmüket viszont rendkívül jól megszervezték a hazaiak, és a kontráik is veszélyesek voltak. A hírös városi mezőnyfölény végül az 32. percben góllá érett, egy formás támadás végén Mánya tudta eltenni a kimozduló kapuőr mellett a labdát, 1-1. Horváth Szabolcs elé került szerencsével a labda, majd átemelte a védőkön és a kapuson, de a felső léc kisegítette a vendégeket. Őrült rohanás vette kezdetét, mindkét gárda a győzelemért hajtott teljes erőbedobással. Közel járt a vezetés megszerzéshez a Kecskemét, sorra dolgozták ki a helyzeteket, a befejezések viszont pontatlanok voltak. A legvégén még egy Aramis szabadrúgás borzolta a kedélyeket, ám a bombába önfeláldozóan dobta bele magát Rigó, így a vége igazságosnak mondható döntetlen lett.

Marko Gavrilovic sportigazgató értékelése: Egy nehéz meccsre számítottunk, és ez beigazolódott. Az első félidőben nem játszottunk jól, ezt kihasználta az Aramis. Fordulás után viszont feljavultunk, és megérdemelten egyenlítettünk. Úgy gondolom, hogy összességében a pontosztozkodás reális. Meg kell becsülnünk ezt az egy pontot is, és tovább kell lépni a mai napon, mert a következő kihívás már a listavezető Veszprém ellen lesz egy hét múlva.

Aramis SE – SG Kecskemét Futsal 1-1 (1-0)
Férfi futsal NBI alapszakasz 7. forduló
2022.10.14., péntek 19:35
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok 

jegyzőkönyv

advanced-floating-content-close-btn