A hét második komoly összecsapása jön pénteken

Hétfőn 2-2-es döntetlennel végződött az MVFC Berettyóújfalu elleni rangadó, pénteken pedig ismét parkettre lépnek a kék oroszlánok, ezúttal a Balaton Bútor FC Veszprém ellen kell bizonyítani a királynék városában.

A kecskeméti mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult még szeptember végén.

A veszprémiek jelenleg a tabella 6. helyén állnak, így mindenképpen nagy csatára lehet számítani a Március 15 sportcsarnokban, hiszen számukra a pontszerzés nélkülözhetetlen, ha szeretnének odaérni a felsőházi küzdelmekre.

Az SG Kecskemét Futsal kedden regenerációs napot tartott, majd szerdától már az aktuális ellenfélre készült specifikusan. Koós Károly legénysége továbbra is a 2. helyen áll a tabellán, ám a mezőny rendkívül sűrű, így egyértelműen pontot, vagy pontokat szeretnének bezsebelni most pénteken is, hogy megszilárdítsák pozíciójukat.

Koós Károly vezetőedző rendkívül kiélezett összecsapást vár pénteken:

-Őrült nehéz mérkőzés áll előttünk, biztos vagyok benne, hogy felfokozott állapotban fog pályára lépni otthon a Veszprém. Számunkra a legfontosabb az lesz, hogy ne engedjük magunkat kizökkenteni a saját játékunkból. Maximális koncentrációra lesz szükségünk. Lesznek hiányzóink, ám ez sem szabad, hogy befolyásoljon minket. Bízom a csapatomban, hogy pénteken is a legjobb formánkat fogjuk nyújtani! – nyilatkozta bizakodva Koós Károly.

Balaton Bútor FC Veszprém – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal NBI, 13. forduló
2021.11.26., 18:30
Március 15 sportcsarnok

Élő közvetítés várható a mérkőzésről. Amint megkapjuk az elérést, azonnal megosztjuk a Facebookon szurkolóinkkal.

advanced-floating-content-close-btn