Egy pont Veszprémből

A hétfői 2-2-es, hazai döntetlen után Veszprémben is pontosztozkodással ért véget a bajnoki összecsapás.

A kezdőrúgás után a korábban Kecskemét játszó Rutai került nagy helyzetbe, ám a kapufa mellé gurított. Az ellentámadásból Biró kiszorított szögből lőtt, ez a kísérlet is elkerülte a kaput. Másodjára már viszont nem tévedett a magyar válogatott játékos, és megszerezte a vezetést az SG Kecskemét Futsalnak másfél perc után, 0-1. Nem rogyott meg a Veszprém, és Boromisza révén gyorsan egalizáltak, 1-1. A kezdeti lendület nem hagyott alább, ám a védelmek és a kapusok útját állták a kísérleteknek. A félidő derekán egy rögzített szituáció után Rutai passzolta be a hálóba a játékszert közelről, megszerezve az előnyt a Veszprémnek, 2-1. Mánya a kapufát forgácsolta szét válaszként, majd egy kontrából Rutai is eltalálta a lécet. Bencsik volt a 15. minutumban szemfüles, és oldalról leadott csavart lövése megpattanva egy védőn megtréfálta a hazai kapust, 2-2. A maradék időben is adódtak ígéretes helyzetek, az eredmény viszont nem változott a szünetre.

Fordulást követően Biró került kétszer egymást követően nagy helyzetbe, Spandler viszont védeni tudott. Éledezett a hazai alakulat is, és bizony Rigónak többször kellett bravúrt bemutatnia, hogy egál maradjon az állás. A 28. percben Rigó ápolásra szorult, és Halmavánszkinak kellett átmenetileg a helyére beállni a kecskeméti kapuba. Az iramra nem lehetett továbbra sem panasz, mindkét együttes feltüzelve rohamozott. Az utolsó öt minutumhoz érkezve egyre feszültebb volt a hangulat a pályán, és ez pontatlanságokban is megmutatkozott. Egy perccel a lefújás előtt Koós Károly kért időt, majd utána Fehér Zsolt is magához rendelte fiait. Gól viszont már nem esett, így egy-egy egységgel gazdagodtak a felek.

Koós Károly vezetőedző értékelése: Megilletődve játszottunk az első tíz percben, aztán sikerült stabilizálni a védekezésünket, és tudtunk építkezni. A második játékrészben szerintem közelebb álltunk a győzelemhez, de ha az egész mérkőzést nézzük, akkor elégedettek lehetünk a döntetlennel. Úgy gondolom, hogy ez az összecsapás jól szolgálta a futsal népszerűsítését, izgalmakban nem volt hiány. Kemény melót tettek bele a maiba is a srácok, gratulálok nekik. A következő hetek feladata viszont az lesz, hogy elkezdjünk győzelmeket szerezni, hogy elérjük céljainkat, és kvalifikáljuk magunkat a felsőházba.

Balaton Bútor FC Veszprém – SG Kecskemét Futsal 2-2 (2-2)
Férfi futsal NBI, 13. forduló
2021.11.26., 18:30
Veszprém, Március 15 sportcsarnok

Jegyzőkönyv: https://futsalhungary.hu/meccs/1639047

advanced-floating-content-close-btn