A címvédőn át vezet az út a Final Fourba

Pénteken délelőtt sorsolták a Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait az MLSZ székházban.

Az SG Kecskemét Futsal ellenfele a Balaton Bútor FC Veszprém lesz, amely az előző kiírást megnyerte.

A továbbjutás két meccsen fog eldőlni, a játéknapok április 6. és 20. A párharc Veszprémben kezdődik. A győztes ott lesz majd a négyes döntőben (Final Four).

-Olyan a sorsolásunk, mint amilyen az évünk volt – mondta Koós Károly vezetőedző a kupasorsolást illetően. – Tavaly sokszor mellénk állt Fortuna, idén viszont rendre elpártolt tőlünk, hiszen tudjuk, hogyan jutottunk végül az alsóházba a bajnokságba. Már volt bennünk egy ilyen érzés a sorsolást megelőzően is, hogy nem a könnyű út fog előttünk állni. Gyakorlatilag a két legnehezebb ellenfél közül megkaptuk a tavalyi címvédőt. Mindkét együttes számára komoly kihívás lesz a párharc, és úgy gondolom, hogy 50-50%-os esély van a továbbjutásra a négyes döntőbe. Mindent megteszünk, hogy mi legyünk azok! – mutatott rá a tréner.

Magyar Kupa 4. forduló párosításai

Veszprém Futsal – SG Kecskemét Futsal
Rubeola FC – UTE
Újpest FC-220 Volt – DEAC
Haladás VSE – Aramis SE


advanced-floating-content-close-btn