Visszavágtunk az MVFC-nek

Több játékosra sem számíthatott a kecskeméti stáb a 2025-ös esztendő első bajnoki összecsapásán a Berettyóújfalu ellen. A hírös városiak ennek ellenére is domináltak, és végül meggyőző sikert arattak. Győzelmükkel továbbra is a tabella 2. helyén állnak.

Kisebb lehetőségekkel startolt a mérkőzés, az első percek inkább puhatolózással teltek, nem estek egymásnak az együttesek. A hírös városiak voltak kezdeményezőbbek, és az 5. percben Tomic fordult rá a kapu előterében felpörgő labdára, lövése pedig megtréfálta az MVFC portását, 1-0. Nem sokkal később a hazai cséká, Pál eresztett el életerős lövést, nem sokat tévedett a válogatott játékos. A folytatásban is a hírös városi alakulat birtokolta többet a játékszert, ám a 11. minutumban Krajcsi bravúrja kellett, hogy előnyben maradjanak. A következő támadásnál Suscsák tudott kapura fordulni, viszont Sándor eszén nem járt túl. Időt kért a kecskeméti stáb, Kajtár pedig két lövéssel jelezte, hogy megértette az intelmeket. Két perccel a félidő előtt Suscsákra nem léptek oda időben a védők, ő pedig ezt kegyetlenül kihasználta, 2-0. Több gól már nem esett az első játékrészben, így kétgólos SG Kecskemét vezetéssel mehettek pihenőre a gárdák. 

Térfélcserét követően a vendégek jártak először közelebb a gólhoz, ám egy kiváló kontrából a Kecskemét lőtt újabbat, Tomic volt a befejező, 3-0. Nem álltak le a kék oroszlánok, a 26. percben még tovább növelték előnyüket. Bencsik vállalkozott bátran szép cselek után, a labda pedig a kapufáról vágódott a hálóba, 4-0. Az iram továbbra is magas volt. Hol az egyik, hol a másik kapu előtt alakultak ki veszélyes szituációk, de a második félidő derekán továbbra is 4-0 állt a kijelzőn. Létszámfölényes taktikára váltott az MVFC, majd időt is kértek. A 34. percben nagy szerencsével szépítettek a vendégek, Krajcsi kezéről befelé perdült a labda, pedig a bravúr java már megvolt, 4-1. Igyekezett még tovább zárkózni a Berettyó, viszont egy elszórt labdára Haász lecsapott, és egyből tüzelt az üresen tátongó kapura saját térfeléről, 5-1. A hajrában a fiataloknak is lehetőséget biztosított a hazai szakvezetés. A végeredmény: 5-1. 

Marko Gavrilovic sportigazgató: Teljesen uralni tudtuk a mérkőzést. Jobbak voltunk ellenfelünknél, és ennek azért is örülök különösen, mert az MVFC egy kiváló csapat, magas minőséget képviselnek. Az ottani meccsen nagyon szűk rotációval játszottunk. Ma sem voltunk teljes kerettel, de szerencsésebb helyzetben voltunk. Mindenki, aki ma pályára lépett, a maximumot nyújtotta. Köszönjük a szurkolóknak, hogy extra energiákat adtak nekünk. Ugyanolyan intenzitással és elszántsággal kell tovább dolgoznunk, mint eddig. Egységesnek kell maradnunk, fejlődnünk kell, amiben csak lehet, és akkor elérjük céljainkat.

SG Kecskemét Futsal – MVFC Berettyóújfalu 5-1 (2-0)
Férfi futsal alapszakasz, 17. forduló
2025.01.06., hétfő 19:00 @ Messzi István Sportcsarnok

Kecskemét gólszerzői: Tomic 2, Suscsák, Bencsik, Haász.

https://futsalhungary.hu/meccs/1961238

advanced-floating-content-close-btn