Vereség Nyírbátorban

Öt gól, nulla pont, rengeteg sárga lap és egy kiállítás volt a nyírbátori túra hozománya.

Az első találatra egészen a 14. percig kellett várni, ekkor egy mélységből érkező játékost nem védték a hírös városiak, és Nagy Bence így megszerezte a vezetést a Nyírbátornak. Igyekezett szépíteni a Kecskemét, ám nem jártak sikerrel a félidőig. Térfélcsere után is a kék oroszlánok domináltak, viszont ez a fölény meddőnek bizonyult. Az utolsó öt perc volt végül döntő a találkozón. Az addig zártan és fókuszáltan védekező Kecskemét megingott, Bartha lefordult védőjéről és 2-0-ra módosította az állást. Létszámfölényes taktikára váltottak Koós Károly tanítványai, de eladott labdából indulhatott a hazai alakulat, Kovács Ádám pedig piros lap árán tudta csak megállítani a támadást. Ez a hatodik faultja volt a vendégeknek, a tízméterest pedig Szentes Bíró értékesítette, 3-0. Nem sokkal később Nagy Bence újabb gólt ért el, szintén eladott labdából, 4-0. A végére maradt némi szépségtapasz, Fekete Márk rúgta meg a kecskeméti becsületgólt, 4-1.

Koós Károly vezetőedző: Kavarognak bennem a gondolatok, csalódott vagyok, mert nem éreztem, hogy ekkora különbség lenne a csapatok között, mint amit az eredmény mutat. Nem szoktam a játékvezetőkre hivatkozni, de most meg kell tennem. 0-0-nál a hazai kapus lerúgta a játékosunkat, és se lap, se büntető nem járt, holott szerintem ez alapvető lett volna. Ez felháborít, és úgy vélem, döntően befolyásolta tevékenységük a mérkőzést. Ami minket illet, sok esetben nem vagyunk elég férfiasak a pályán, sokkal határozottabbnak kéne lennünk a kritikus szituációkban. Akkor nem tudna az utolsó öt percben fölénk kerekedni az ellenfél.

Nyírbátor B-Kerép – SG Kecskemét Futsal 4-1 (1-0)
férfi futsal NBI alapszakasz, 18. forduló (előrehozott)
2025.11.14., 19:00 @ Nyírbátori Városi Sportcsarnok

https://adatbank.mlsz.hu/match/65/0/31472/18/2071739.html

advanced-floating-content-close-btn