Válogatott kapus érkezett Krajcsi Bence személyében

Tíz év után hagyja el Debrecent a szarvasi születésű Krajcsi Bence. A 23 éves kapus öt évvel ezelőtt kezdte meg a futsalos pályafutását a DEAC-ban, és kitartó munkájára a válogatottnál is felfigyeltek, így már 12-ször ölthette magára a címeres mezt. Most az SG Kecskemét Futsallal három évre kötelezte el magát a hálóőr.

-A kecskeméti vezetőség már hónapokkal ezelőtt megkeresett, hogy szeretnék, ha a Scoregoalban folytatnám a pályafutásomat – mesélte Krajcsi Bence. – A válogatottból már több hírös városi játékost ismerek, Biró Attilával például szobatársak voltunk sokszor, baráti viszonyt ápolunk. Örültem a váltási lehetőségnek, és úgy gondolom, hogy Kecskeméten minden adott ahhoz, hogy fejlődni tudjak. A klub folyamatosan halad előre a kijelölt úton, és a következő évek célkitűzései is nagyon szimpatikusak számomra. Fiatalos, lendületes és sikeréhes csapat van kialakulóban. Szeretnék bizonyítani, és minél jobb eredményeket elérni a kék oroszlánokkal! – zárta gondolatait.

advanced-floating-content-close-btn