Utolsó hazai meccsünket már nézők előtt játszhatjuk

Május 10-én játssza a szezon utolsó hazai mérkőzését az SG Kecskemét Futsal együttese a DEAC ellen 19 órától. A meccs látogatására a járványügyi szabályok betartása mellett korlátozott létszámban van lehetőség. Összeszedtük a részleteket.

Aki a helyszínen szeretné megtekinteni a meccset (stream lesz ezúttal is), annak a következő, a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletet módosító, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik fokozatára tekintettel a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket szabályozó kormányrendeletek módosításáról szóló 194/2021 (IV.26.) Korm. rendelet, valamint a Messzi István Sportcsarnokot működtető Hírös Sport Nonprofit Kft. ide vonatkozó szabályzói alapján összeállított beléptetési rendre kell tekintettel lennie:

  • A mérkőzés megtekintésére kizárólag védettségi igazolvány felmutatásával van lehetőség. A védettségi igazolvány csak arcképes hatósági igazolvánnyal (érvényes útlevél, személyazonosító igazolvány, járművezetői igazolvány) együtt jogosít a belépésre.
  • Védettségi igazolvánnyal rendelkező személy felügyelete alatt álló, 18 évnél fiatalabb szurkolóink abban az esetben léphetnek be a mérkőzésre, amennyiben arcképes hatósági igazolvánnyal igazolják életkorukat. A védettségi igazolvány ellenőrzése a Messzi István Sportcsarnok bejárata előtt történik. 
  • A beléptetéskor testhőmérséklet ellenőrzés lesz. Azok esetében, akiknél meghaladja a 37,5 °C-ot, vagy Covid-19-re utaló tünetei vannak, a belépést meg kell tagadni. Ha feltételezhető, hogy külső körülmények miatt magasabb a hőmérséklete, 5 perc után ismételt mérést kell végezni, ha akkor is magasabb a megengedettnél, a csarnokba nem léphet be. 
  • A bejáratoknál kötelező a kézfertőtlenítők használata!
  • A lelátókon csak a Hírös Sport Nonprofit Kft. által kijelölt székekre szabad ülni.
  • A sportolók és sportszakemberek védelme miatt a kispadok mögött három sor a nézők számára nem lesz használható.
  • Az egészség védelme érdekében a csarnokon belül is kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése! 
  • A játékosokkal és sportszakemberekkel való testi kontaktus szigorúan tilos.  
  • A mérkőzésre a belépést a korábban megszokott jegyárak mellett tehetik meg szurkolóink. Felnőtt 1000 forint, diák és nyugdíjas 500 forint, 14 év alatt díjmentes . A beléptetés érkezési sorrendben zajlik majd. A beengedhető nézők létszáma maximum 420 fő. 
advanced-floating-content-close-btn