Ünnepi hangulatú rangadó csütörtökön

A címvédő és BL-szereplő Haladás érkezik csütörtökön Kecskemétre a férfi futsal NBI 17. fordulójában. A 18:30-tól rajtoló derbire a klubvezetés ingyenessé tette a belépést mindenki számára, valamint adománygyűjtő akciót is szerveztek a Medina Adománybolt részére. Az este folyamán a Mikulás is felbukkan majd a lelátó sorai között.

A nyári felkészülési időszakban két edzőmeccset már vívott egymással a Kecskemét és a Haladás. A Lakiteleken rendezett első megmérettetésen 3-2-re győztek a kék oroszlánok, majd Kecskeméten egy nappal később 3-3-ra végeztek a felek. Az alapszakasz első, szombathelyi ütközetében viszont simán tudott nyerni a Haladás 5-0-ra, így van miért törleszteni a kék oroszlánoknak.

A címvédő 13 sikerrel és egyetlen vereséggel vezeti a bajnokságot. Az SG Kecskemét Futsal a 4. pozíciót foglalja el jelenleg.

Segítsünk és szurkoljunk együtt! A csütörtöki mérkőzés ideje alatt adománygyűjtést szervez a hírös városi klub a Medina Adománybolt részére. Jó minőségű felnőtt és gyermek ruhákat, játékokat és édességet várnak elsősorban a karitatív akció keretein belül.

Marko Gavrilovic sportigazgató várakozásai: A Haladás kétségtelenül a magyar férfi futsal NBI legjobb csapata, és ezt az eredmények is igazolják. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesei az összecsapásnak, de már többször megmutattuk erőnket, és most is úgy lépünk pályára csütörtökön, hogy a győzelem lebeg a szemünk előtt. Ez egy remek erőfelmérő lesz számunkra, hogy hol tartunk. Az alapszakasz elején megfogyatkozott kerettel maradtunk alul Szombathelyen, és most sem számíthatunk mindenkire úgy néz ki. Kettő vagy három játékost biztos nélkülöznünk kell sérülés miatt. A labda kerek, bármi megtörténhet a parketten, szeretnénk a legjobb karakterünket felvonultatni. A felsőházi rájátszás kiharcolása már karnyújtásnyira van számunkra, egy címvédő elleni jó eredmény nagy löketet adna számunkra a folytatásra. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy a szurkolóinkhoz szóljak. A klubvezetés díjmentes belépést biztosít a rangadóra, így remélem sokan ott lesznek a lelátókon, és buzdítanak majd minket, nagy szükségünk lesz a plusz energiákra. Bízom benne, hogy az adománygyűjtő akcióra is sok felajánlás érkezik. Várunk minden kecskeméti sportbarátot csütörtökön este a Messzi István Sportcsarnokban!

SG Kecskemét Futsal – Haladás VSE
Férfi futsal NBI, 17. forduló
2023.12.07., csütörtök 18:30 @ MESSZI ISTVÁN SPORTCSARNOK
Live Stream a klub YouTube csatornáján lesz elérhető.

advanced-floating-content-close-btn