U17, U19: Egy győzelem, egy vereség a DEAC ellen

Az SG Kecskemét Futsal korosztályos csapatai a Debrecennel mérték össze tudásukat a hétvégén az NBI-es bajnokságokban. Móra Viktor edző értékelte a találkozókat.


U17: Parádésan kezdtük a mérkőzést, mert 15 másodperc után már 1:0-ra vezetett a csapatunk. Nem sokkal később már a vendég nyomás góllal és egyenlítéssel párosult. Az első félidő vége felé a kiegyenlített játék után megingott a csapatunk és rövid időn belül 4 gólt is kaptunk, ami után időt kellett kérnem. Ott és a félidőben sikerült felrázni a srácokat, így úgy alakult, hogy visszajöttünk a meccsbe. A fordulópontból viszont az ellenfelünk jött ki jobban és a végén lezárták a meccset. Múltkor hasonló szituációban a mi számunkra alakult jól a meccs vége, most az ellenfélé lett a győzelem. Nagyot harcoltunk, de ebből újfent tanulnunk kell, megyünk tovább.

U19: Taktikai csata jellemezte ezt az összecsapást az idő nagy részében. Az első félidőben egyik csapat sem tudott nagy helyzeteket kialakítani, inkább a mezőnyben kerestük egymás gyenge pontját. Félidőben egyeztettünk pár lehetőséget, amiket alkalmaztunk is a második felvonásban. Nagyon érett a gól, és egy kijátszott akciót a kapufa segítségével gólra tudtunk váltani. Ez nagyon kellett, hogy a mérkőzés pikánsabbá alakuljon, reagált is a vendégcsapat és levitték kapusukat, amiből szintén mi jöttünk ki jobban, mert egy üres kapus góllal kettőre növeltük előnyünket, amit meg is tudtunk tartani. Nagy szükségünk volt erre a győzelemre. Gratulálok a játékosoknak.

advanced-floating-content-close-btn