Szombaton jön a főpróba

Nincs könnyű helyzetben a szakmai stáb, hiszen sokan maródiak a játékoskeretben. Szombaton az MVFC Berettyóújfalu ellen jön a bajnoki főpróba, a felkészülés utolsó edzőmérkőzése zárt kapuk mögött.

-Sajnos korántsem mondható ideálisnak a felkészülésünk, hiszen az előző szezonból áthúzódó sérülések nehezítik dolgunkat – nyilatkozta Marko Gavrilovic sportigazgató. – Többen továbbra sem tudnak a csapattal együtt készülni, így jelenleg hat felnőtt és két utánpótlás játékossal tudunk edzeni, plusz a kapusok. Mondanom sem kell, hogy a kialakult szituáció az egész előzetes tervünket borította. Természetesen nem dőlünk a kardunkba, a megoldásokat keressük, igyekszünk a maximumot kihozni a helyzethez képest, mert közeleg a bajnoki rajt. Sajnos a Nyíregyháza elleni edzőmeccset is le kellett mondanunk a múlt héten, amit nagyon sajnálunk, de nem kockáztathattunk további sérüléseket. Szombaton a Berettyóújfalu ellen fogunk főpróbát tartani. Létszámban most sem leszünk sokkal jobb helyzetben, de muszáj meccsritmusba hoznunk a csapatot. Bízom benne, hogy sikerül a lehető legjobb formába lendülnünk az augusztus 9-i, Aramis elleni első bajnoki fordulóra -zárta gondolatait a szerb szakember.


A férfi futsal NB I-es pontvadászat első négy fordulója már kikristályosodott. A menetrend a következő szerint alakul:

SG Kecskemét Futsal – Aramis SE 2024.08.09. 18:00

B-Kerép Nyírbátori SC – SG Kecskemét Futsal 2024.08.16. 19:00

SG Kecskemét Futsal – Á Stúdió Futsal Nyíregyháza 2024.08.30. 18:30

TFSE-Tent Budapest – SG Kecskemét Futsal 2024.09.09. 20:45

advanced-floating-content-close-btn