Sánta Attila Kecskeméten folytatja

Az előző idényben az Újpestben futsalozó 29 éves játékos már korábban is az SG Kecskemét Futsal látókörébe került, most nyártól viszont már biztosan a kék oroszlánokat erősíti Sánta Attila.

Sánta Attila futsal karrierjét 18 évesen kezdte meg: játszott Debrecenben, Berettyóújfaluban (itt kupagyőzelmet és bajnoki aranyat is nyert), Nyírgyulajban, Dunaújvárosban és Újpesten. A mögöttünk hagyott szezonban kilencszer volt eredményes.

A felnőtt válogatottban 12-szer húzhatta magára a címeres mezt. 2011-ben az év felfedezettje is volt.

-A történetem a kecskeméti klubbal nem teljesen újkeletű, korábban is volt már érdeklődés egymás iránt – mesélte Sánta Attila. – Most nyáron viszont minden klappolt, így sikerült megegyeznünk egymással, aminek nagyon örülök. Kecskeméten profi körülmények vannak, a szakmai munka is kiváló, úgyhogy idén szerintem merész álmokat szövögethetünk. A keret úgy vélem képes lesz arra, hogy a kupában és a bajnokságban is az éremért küzdhessünk majd. Mindenki motivált, és a fejlődés vágya hajtja. Több csapattársamat is ismertem már a pályafutásom előző éveiből, úgyhogy azt mondhatom a beilleszkedésem is zökkenőmentes volt. Nagyon várom már, hogy tétmeccsen is bemutatkozhassam a kecskeméti szurkolóknak. Szeretném a legjobb tudásommal segíteni a klubot, és emellett persze minél szebb eredményeket is elérni – tette hozzá a 29 esztendős futsalos.


Az SG Kecskemét Futsal csapatával korábban szerződést hosszabbítottak már: Rigó László, Biró Attila, Öreglaki Norbert, Hadnagy István, Bencsik Roland, Mészáros Bence, Mánya Szabolcs, Darko Ristic.

Új igazolás: Pál Patrik (Veszprém), Stojan Milovac (Temesvár), Sánta Attila (Újpest).