Összekovácsolta a csapatokat a gyulaházi túra

Négy meccset játszott az U17 és az U20 Gyulaházán a hétvégén, és sok tanulságot szolgáltattak a bajnoki összecsapások.

Móra Viktor értékelése a hétvégéről: Egy mozgalmas, eseménydús hétvégén vagyunk túl. 350 kilométert utaztunk azért, hogy megütközzünk a Gyulaháza korosztályos csapataival. A szombati napon még nem tudtuk, mire számíthatunk és belecsöppentünk abba, hogy az ellenfélben voltak technikás játékosok, és habár a futsal elemeiből nem sokat mutattak be, de gólerősek voltak. Így mindkét meccsen kikaptunk, holott főleg az U20-as meccseken mi irányítottunk. Ennél a korosztálynál az egész második félidőt 5 a 4 elleni játékkal próbáltuk lehozni, ami hellyel-közzel sikerült is, mert hét gólt rúgtunk ebből a taktikai elemből. Másnap már okosabbak es rutinosabbak voltunk, így az U17-tel egy gyönyörű győzelmet arattunk. Kellettek a jó megoldások, illetve a meccs végen még egy büntetőt is hárított Koós Marci. Az U20-szal sajnos vereséget szenvedtünk vasárnap is. Tompák voltunk, nem pörögtünk úgy, ahogy kellett volna, pedig nálunk volt majdnem végig a labda. Szomorúan tudom megjegyezni, hogy a játékvezetés mind a négy mérkőzésünkön alacsony színvonalú volt. A döntéseik ellenünk túlnyomórészt kedvezőtlenek voltak, rengeteg sárga lapot kiosztottak. Összességében viszont el tudom mondani, hogy egy jó hétvége van mögöttünk, összekovácsolta ez a két nap még jobban a csapatainkat, és a vendéglátásra sem lehetett panaszunk.

U20: SG Kecskemét Futsal – Gyulaháza 9-13
https://adatbank.mlsz.hu/match/54/0/23082/1/1590138.html

U20: Gyulaháza – SG Kecskemét Futsal 6-4
https://adatbank.mlsz.hu/match/54/0/23082/10/1590183.html

U17: SG Kecskemét Futsal – Gyulaháza 5-6
https://adatbank.mlsz.hu/match/54/0/23084/1/1590241.html

U17: Gyulaháza – SG Kecskemét Futsal 4-6
https://adatbank.mlsz.hu/match/54/0/23084/10/1590286.html

advanced-floating-content-close-btn