A címvédő ellen sokáig partiban voltak a kecskeméti futsalosok, de a végén Dróthék örülhettek.
Matheus volt aktív a veszprémieknél, és több lövéssel jelentkezett az első percekben, ám komolyabb problémát ezek nem okoztak Krajcsinak. A 6. percben két sárgát is összeszedtek a házigazdák. Előbb Fellembeknek, majd Bognárnak mutatta fel a játékvezető. Nem sokkal később Kovács Ádám eresztett el egy távoli löketet, nem sokkal kerülte el a jobb alsót a labda. Dróth tartotta meg jól a játékszert, és fordult kapura, ám a hírös városi kapus résen volt. Felpörögtek az események, Fekete lövését Spandler tolta ki nagy bravúrral, míg a másik oldalon Hadházi veszélyeztetett. Alábbhagyott a lendület, majd a 11. percben kétszer is Krajcsinak kellett nagyot védenie. A 15. minutumban Lipl lépett volna meg, Fekete viszont sárga lapot érően állította meg. Időt kért a hazai stáb, utána a szabadrúgás variációt végül Dróth tűzte rá, de védeni tudott Krajcsi lábbal. 3:42-vel a félidő előtt már öt csapatfaut állt az SG Kecskemét neve mellett, így óvatosnak kellett lenniük. Magához rendelte tanítványait Koós Károly, majd Rutai találta magát Spandlerrel szemben, de nem tudta jól megoldani az egy az egyet. A szünetre végül 0-0-val mehettek a felek.
Térfélcserét követően a Veszprém igyekezett megszerezni a vezetést, ám a hírös városi védelem jól zárt. A 25. percben viszont megtört a jég, Fellembek szerezte meg a házigazdáknak a vezetést, 1-0. Nem törte meg a bekapott gól a kecskemétieket, és Rutai egy szabadrúgást tűzött kapura közel a félpályáról, és bizony nem sokat tévedett. A válogatott spíler aztán a 29. percben bődületes gólt lőtt kapásból, ezzel kiegyenlítve a rangadón, 1-1. Dróth és Thiago voltak ezután elemükben, de Krajcsi ihletett formában védett. A 37. percben Birót csak sárga lapos szereléssel tudták megállítani. A szabadrúgást védeni tudta Spandler, majd időt kért a Veszprém. Öt a négy elleni játékra váltottak, és kis szerencsével Dróth lapos lövése utat talált a kapuba, 2-1. Koós Károly rendelte magához fiait, és ők is kockáztattak, létszámfölényes taktikát húztak elő. Jól védekezett azonban a bajnoki címvédő, és kontrából Matheus növelte az előnyt, 3-1. Még ment előre a hírös városi gárda, de az idő egyre csak fogyott, és nem jött fordulat. A végeredmény: 3-1.
Koós Károly vezetőedző: Magas intenzitású mérkőzés volt, ahol a Veszprém igyekezett ránk erőltetni az akaratát. Nagyon meg kellett szervezni a védekezésünket, és az ellentámadásainkban is volt potenciál bőven. Büszke vagyok a csapatra, mert rendkívül jó teljesítményt nyújtottak. Ma is léptünk előre több területen. Dolgozni kell tovább, mert látszik, hogy van fejlődés. A végén kaptunk egy szerencsétlen gólt, és ez döntően befolyásolta a meccset. Hiszem, ha ki tudjuk tolni 40 percig ezt az akarást és intenzitást, mint ma, akkor szerintem az alapszakasz végén olyan helyet fogunk tudni megszerezni, ami a felsőházi céljainknak megfelelő lesz.
Vehir.hu Futsal Veszprém – SG Kecskemét Futsal 3-1 (0-0)
férfi futsal NBI alapszakasz, 5. forduló
2025.09.08., 18:30 @ Március 15. úti Sportcsarnok (Veszprém)
Kecskemét gólszerzője: Rutai.